Szemelvények a Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolájának munkáiból 1982 (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1983)

Anthony Bloom: Élő imádság

Egyszer Vienna-i János, a 19. századi francia szent, meg­kérdezett egy idős parasztot, hogy mit csinál, amikor hosz- szu órákon keresztül a templomban üldögél és látszólag nem is imádkozik. A paraszt igy felelt: "O néz engem, én meg né­zem Ót, és nagyon boldogok vagyunk igy egylitt. " Ez az em­ber megtanult Istennel beszélni anélkül, hogy szavakkal meg­törte volna a közelség csendjét. Ha ezt megtanultuk, akkor az imádság bármely formáját használhatjuk. Ha az általunk hasz­nált szavakból próbáljuk az imát kialakítani, reménytelenül be­le fogunk fáradni e szavakba, mert ha nélkülözik a csend mély­ségét, sekélyessé, unalmassá válnak. Am milyen lelkesítők, ha a csend tapasztalatával és kellő lelkülettel telnek meg: "Uram, nyisd meg ajkaimat, és szám a te dicséretedet fogja hirdetni!" (50. Zsolt. 17) Az imádság lényege Szent Máté evangéliuma szinte már az első sorokban bemutat­ja az igazi imát. Amikor a napkeleti bölcsek meglátták a rég­óta várt csillagot, késlelkedés nélkül elindultak a Király ke­resésére; megérkeztek a jászolhoz, ahol térdreborulva imád­ták Istent, és átadták ajándékaikat. Az ő imádságuk tökéletes volt; elmélyült és áhitatos. Az imádsággal foglalkozó népszerű könyvekben gyakran ol­vashatjuk, hogy az ima lebilincselő élményt nyújt. Szinte köz­helynek tűnik, ha ezt halljuk: "Jöjj hozzánk és tanulj imád­kozni! Érdekes, izgalmas az ima; uj világot fedezel fel, Is­tennel találkozol, megtalálod a lelki élethez vezető utat." Ez részben természetesen igaz, de ezekből a kijelentésekből egy sokkal messzebbre ható kérdést kifelejtettek: azt, hogy az ima veszélyes kaland, és kockázat nélkül nem kezdhetünk hozzá; ahogyan Szent Pál Írja: "Rettenetes dolog az élő Istennek ke­zébe esni" (Zsid. 10, 31). Ezért az élő Istennel szándékosan szembenézni, félelmetes vállalkozás, mert minden egyes Vele 78

Next

/
Oldalképek
Tartalom