Szemelvények a Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolájának munkáiból 1982 (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1983)
Aquinói Szent Tamás: Lét és lényeg
hogy saját természete és belső értelme szerint vizsgáljuk, a másik pedig az, hogy abszolút értelemben szemléljük, s ily módon csak az az állítás igaz róla, ami igy természete és mibenléte szerint) megfelel neki. Ezért aztán, bármi íiiást tulajdonítunk neki, hamis lesz az az állítás: pl. az embernek a- mennyiben ember megfelel az értelmesség és az élőlényiség határozmánya és mindazok a tulajdonságok, melyek meghatározásába beletartoznak; a fehér pedig, vagy a fekete vagy bármi ilyesféle, ami nem az emberség lényegéből van, nem felel meg az ember fogalmának, amennyiben ember. Ezért ha azt kérdezzük; vajon ezt a természetet egynek vagy többnek lehet-e mondani, semleges álláspontra kell helyezkedni:mivel mindkettő az emberség fogalmán kívül van, de ugyanakkor mindkettő alkalmas arra, hogy hozzájáruljon az ember fogalmához. Ha ugyanis a sokaság következne az ő lényegéből, akkor sohasem lehetne egy, holott mégis egy, azon mód szerint, amint pl. Szőkratészben van. Hasonlóképpen, ha viszont az "egy"-ség a lényegéből (ratio) és fogalmából (intellectus) következnék, akkor egy és ugyanaz a természete lenne Szőkratésznek és Pla- tőnnak és nem lehetne azt a "több”-ben megsokszorozni. Más oldalról viszont meg kell vizsgálni, azt a szempontot ami szerint egy természet ebben vagy abban létezik; s igy magáról a természetről járulékosan állítunk valamit; abból a szempontból nézve, amiben van, amint például az emberről azt mondjuk, hogy fehér, mivel Szókratész is fehér ember, ámbár az embernek ember mivolta szerint nem jár ki az, hogy fehér legyen. Ennek a természetnek pedig kétféle léte van: egyik léte az egyes dolgokban, mig a másik a lélekben valósul meg. A járulékok pedig mindkettő (mind az egyes dolog, mind a lélek) részéről kapcsolódhatnak az említett természethez. S igy az egyes dolgokban ugyanaz a természet többszörös létezési formával rendelkezik, mégpedig az egyes dolgok különbözősé - ge szerint; és mégis magának a természetnek, ha t.i. abszolúte nézzük, egyik létfajtával sem kell rendelkeznie. Tévedés lenne ugyanis azt állítani, hogy az ember természete, mint ilyen, csak ebben vagy abban a konkrét egyedben létezik: ha 304 »