Szemelvények a Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolájának munkáiból 1982 (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1983)

Molnár Ferenc: Megjegyzések Szent Jeromosnak a Márk-evangélium harmadik fejezetéhez irt kommentárjához

giai háttérrel Jeromos talán igy gondolkodik: A hegy az Isten­nel való találkozás helye. Ám Jézus Krisztusban maga az Is­ten jelent meg köztünk, igy Jézus is az Istennel való találko­zás "helye", s máris adott az analógia alapja. A továbbiakban a metafora átmegy szimbólumba, amennyiben a szimbólum jel­legzetessége, hogy a kifejezendő dolog (azonosított) teljesen el­tűnik, úgyhogy csak a képből következtethetünk rá. A hegy ké­pe metaforikusán Krisztust jeleníti meg, aztán erre a képre vonatkoztat biblikus hátterű szimbolikus jelzőket: ”.... melyből az élet vizei fakadnak... " A hegyről lefutó tiszta viz az Ószövetségben is Isten szimbó­luma. Jézus pedig az a szikla, mely megnyitva (Vö. Jn 19,34) eloltja az igazi ígéret földje felé vándorló nép szomját (1. Kór 10,4; Jn 7,38). Krisztus a Templom, ahonnan az a folyó tör elő, amely öntözi és élteti az uj Jeruzsálemet (Jel 22, 1.17; Ez 47,1-12). Jézus is nevezi önmagát élő víznek (Jn 4,10-14). Ezeknek a képeknek a társításából születhetett a fenti jelző. "...kicsinyek üdvösségére készített tej..." A tej a Bibliában nem az ember előállította termék, hanem a természet ajándéka. Létfontosságú tápláléka a pusztában ván­dorló zsidóknak is. Tejben bővelkedni a gazdagság jele volt (Jób 29,6). A tej sző az Ígéretekkel való kapcsolata és átvitt értelme révén szimbolikus jelentést nyert, mégpedig az isteni áldások és messiási Ígéretek jelképévé vált. Ugyanakkor Isten gyengédségét is jelzi (Kiv 3,8; Ez 20,6.15; Tér 49,8-12; íz 55,1; 66,11; Zsolt 131,2 - hogy csak a legjellemzőbb helye­ket említsük). Az Újszövetség általában átvitt értelemben be­szél a tejről, s vele a tanítást, Isten gyermekeinek táplálékát jelzi. Szent Pálnál a hívek hitükben hasonlítanak a gyermek é- retlenségéhez, igy táplálékuk a szilárd éledellel szemben a tej (Zsid 5,12-13; 1 Kor 3,2). Az 1 Pét 2,2 szerint viszont az uj életre született hívőnek továbbra is vágyakoznia kell a Szó teje után, mert mindig megmarad növekvő gyermeknek, mindig rá fog szorulni Isten Szavának tejére. Ez a Szó pedig maga 268

Next

/
Oldalképek
Tartalom