Szemelvények a Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolájának munkáiból 1982 (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1983)
Orosz László: A korai kerszténység helyi egyházai és hatásuk mai egyházszemléletünkben
a diakónusokkal" (Fil 4). így bármennyire is despotizmus lát- szátát keltheti az, hogy sem keresztelés, sem agapé nem érvényes a püspök tudta nélkül (35), alapjában mégis az egység Istentől kijelölt szolgálatát jelenti ez a tisztség, "A püspök __ szolgálatát nem magától, nem is az emberektől nyerte, nem hiú dicuőségvágyből gyakorolja, hanem az Atyaisten és az Ur Jézus Krisztus szeretetében" (Fil 1). Ezért férhet össze nagyon jól Ignatiosz méltóságával, hogy Antiochia keresztényei közül utolsónak tartja önmagát (Szm 11, 1), hogy az efezusiak- hoz mint tanitványtársaihoz szól, (3,1), a diakónusokat pedig saját szolgatársainak nevezi (Szm 12,2). És hogyha a "diakónusoknak is mindenben tetszeni kell mindenkinek" (Tr 2, 3), akkor egyértelmű, hogy a "sáfárkodásnak” ez az elsődleges szolgálata épp a püspöké és a presbitériumé! Az egység szolgáinak éppen ilyen szellem megtartásakor adhat különleges méltóságot a minta, a mennyei hierarchia. A püspököt Szent Ignác már nem is csak apostolutódnak, hanem a mennyei Atya képmásának tartja, aki az egész világmindenségnek episzkoposza (Mg 3,1). "A presbiterek az apostolok tanácsa helyét foglalják el, a számomra oly kedves diakónusokra pedig Jézus Krisztus szolgálata van bizva.. . " (Mg 6, 1). Rögtön fölmerülhet a kérdés: vajon miért éppen a liturgikus funkciót emeli ki ez az analógia, miért nem lehetne inkább a töretlen igazhitű apostoli tanítás láncolatát visszavezetni Isten akaratáig (apostoli szukcesszió), mint azt a már idézett zsidókeresztény szerzők tették? Valószínűleg itt is ugyanaz a helyzet, mint Szent Pálnál, aki a megosztott korintusiak előtt szívesebben igényelte az atyai tekintélyt, mint az ókorban eléggé lenézett nevelői-tanítói tekintélyt (36). Az elsősorban eukharisztián alapuló szeretet-egység Kisázsiában is csak olyan elöljárók révén volt megtartható, akik a liturgikus cselekmények során különösen is "Jézus Krisztus akaratában vannak" (Ef 3,2). 35/ Szm 8, 2-2 36/ Vanyő, 111. o. 234