Szemelvények a Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolájának munkáiból 1982 (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1983)

Anthony Bloom: Imádságos találkozások

nek magában kell megtapasztalnia, nem vehetjük át másodkézből, Sajátunk, mégis egyetemes jelentőségű, mert túlnyúlik felszínes és korlátolt énünkön. Páratlan ez a találkozás, mert Isten és egymás számára, ha jól megnézzük, mindannyian pótolhatatlanok és egyedülállóak vagyunk. Minden egyes teremtmény a maga módján ismeri meg Istent. Mindegyikünk a maga módján ismeri meg Istent, s erről soha senki nem szerezhet tudomást addig, mig be nem számolunk róla. Végül pedig minthogy az emberi természet egyetemes, minden egyes találkozás mintaszerű. Kinyilatkoztatás mindenki felé arról, amit ki-ki személyes módon ismert meg.

Tükör által, homályosan

Rendkívül gondosan kellene megpróbálnunk elemezni ezt a találkozást, hiszen ha nem ismerjük törvényszerűségeit, egyszerűen elszalaszthatjuk. A találkozás mindig kölcsönös. Nem pusztán a másiknak, hanem egyúttal önmagunknak a felfedezése is. Mindig valamilyen viszonyulás, kapcsolat. Talán a legjobb példa rá a festett üvegablak képe. Az ablakon átsütő napfény bemutatja a festmény kompozícióját, színeit, szépségét, értelmét. Am ugyanakkor épp az ablak tárja fel számunkra a kompozíciója, színei, szépsége és értelme folytán a láthatatlan, túloldali fényt. így az ablakot és a fényt csak egymással kapcsolatba kerülve fedezhetjük fel. S amikor Istent fedezzük fel fönséges örökkévalóságában illetve a fájdalmak férfiában, akivé a megtestesült Ige lett, ez egyúttal az emberi nagyság fölfedezése is. Amikor fölfedezzük a mélységeket valakiben, már túljutunk az általa nyújtott külső képen, s föl tárul előttünk rendeltetése, amely viszont már nem egyedi, hanem személyes. Ez a rendeltetés nagyobbá teszi őt az emberi nem puszta példányánál: valami titokzatos testnek, az emberiség e- gészének teszi tagjává; s éppen itt van jelen Isten.

20