Szemelvények a Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolájának munkáiból 1982 (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1983)
Anthony Bloom: Élő imádság
különféle példázatokból, eseményekből teljes képet alkothatunk a szó jelentéséről. A Teremtés könyvében az olajfa képét találjuk. Az özönviz után Noé madarakat küld, egymás után, hogy megnézzék, találnak-e már valami száraz földet, és közülük az egyik, egy galamb - és ez lényeges, hogy egy galamb - kis olajfaággal tér vissza. Ez az ág adja hirül Noénak és a bárkában lévőknek, hogy Isten haragja elmúlt, Isten most uj lehetőséget kínál az embernek. Mindazok, akik a bárkában vannak, ismét letelepedhetnek a szárazföldön, uj életet kezdhetnek, és talán, ha rajtuk múlik, soha nem éri el őket Isten haragja. Az Újszövetség egyik példázatában a jó szamaritánus olajat használ, hogy csillapítsa és meggyógyítsa a sebet. Az Ő- szövetségben, a királyok és papok felkenésekor szintén olajat öntenek a fejre, az isteni kegyelem jeleként, amely alászáll és végigömlik rajtuk (Zsolt. 133:2). Ezáltal uj hatalmat nyernek mindannak véghezvitelére, ami az emberi képességeket meghaladja. A király feladata, hogy mintegy hidat alkosson az emberi és az isteni akarat között, arra hivatott, hogy népét Isten akaratának teljesítésére vezesse; a pap is ezen a hidon áll, Isten akaratát hirdeti, és még ennél is többet: Isten nevében cselekszik, Isten parancsolatait továbbitja, Isten döntéseit végrehajtja. Az olaj mindenekelőtt Isten haragjának a végét jelenti, a békét, melyet Isten ajánl föl az ellene vétkezett népnek; később Isten gyógyító erejének a jele, hogy képesek legyünk élni, és olyanná válni, amilyenné O elhivatott bennünket. A "szláv" miloszty" és "pomiluj" ugyanarról a tőről fakadnak, mint a "könyörület, irgalom" szavak, amikor az "elei- szon, irgalmazz, pomiluj" szavakat használjuk, nem arra kérjük Istent, hogy haragjától mentsen meg minket, hanem az ő szeretetét kérjük. Ha ismét felidézzük a Jézus-ima szavait: "Jézus Krisztus Urunk Istennek Fia, irgalmazz nékem bűnösnek”, látjuk, hogy 112