Jöjjön el a Te országod. Tóth Tihamér veszprémi püspök utolsó szentbeszédei (Budapest, Szent István Társulat, 1940)

IV. Emberi hibák az Isten országában (II.)

42

I. A méltánytalanul botránykozók.

Valóban méltánytalan az Egyházat tenni felelőssé a hibákért, méltánytalan csak a hibákat meglátni, az erénye= két pedig nem.

A) Valóban méltánytalan és felületes az Egyházat felelőssé tenni a hibákért, amiknek nem a vallás az oka. Méltánytalan eljárás a vallás nyakába varrni azt, ami nem a vallás eszményeiből kifolyólag, hanem éppen azok elle= nére történt.

a) Hiszen, hogy az emberi természet félelmetes erővel hajlik a rossz felé, ezt minden idők minden bölcselője és költője egyformán hirdeti. A kereszténységnek pedig ezzel a rosszrahajló emberrel van dolga. Magas eszményeket állít ugyan elébe, de minél magasabbak ideáljaink, annál mesz= szibb maradunk tőle, és már annak is örülnünk kell, ha — nem elértük, de — legalább megközelítettük azokat.

Valaki először jutva életében a tenger partjára, először látott életében tengert. A kikötő, ahová került, egyike volt a világ legforgalmasabb kikötőjének és a sok kisebb=nagyobb hajó között ott horgonyzott egy óriási nagy hajó is, de éppen nem volt valami barátságos külseje. Úgy állott ott, mint egy piszkos, kormos, olajos, behorpadt bordájú, isme= rétién szörnyeteg, rajta és körülötte hemzsegtek az embe= rek, de a legkülönfélébb emberek: elegánsak és piszkosak, öregek és fiatalok, nyílt tekintetűek és betörőképűek. A mi emberünknek minden kedve elment és botránkozva beszélte el odahaza, hogy mit látott. Mert csak egy pillanat hatása alatt ítélt. Mert sejtelme sem volt arról, mennyi utat futott már be ez a hajó, hány tomboló vihart állott már ki, hány ezer meg ezer embert segített céljához!

Isten országát, az Egyházat is hajónak szoktuk nevezni; hajónak, melyen a földi élet hullámai és viharjai közt az örök élet végcéljai felé utazunk. De micsoda társaság van együtt ezen a hajón! Csupa elegáns lelkek? Csupa jól fésült, jól öltözött utasok? Ah, dehogy! Hiszen a hajó kapitánya ezt mondta magáról: «Nem jöttem az igazakat hívni, hanem a bűnösöket». (Máté 9, 13.) És azt is mondotta, hogy azért jött, hogy keresse és üdvözítse, ami elveszett (Luk. 19, 10.), és hogy kiemelje a tövis közé esett bárányt, hogy megsze= rézzé az égnek azt az örömet, amit egy bűnös megtérése jelent és ami nagyobb, mint a kilencvenkilenc igaz fölötti öröm. (Luk. 15, 7.) És mikor túl hirtelen méltatlankodó