Jöjjön el a Te országod. Tóth Tihamér veszprémi püspök utolsó szentbeszédei (Budapest, Szent István Társulat, 1940)
IV. Emberi hibák az Isten országában (II.)
IV. Emberi hibák az Isten országában. (11.) (Szentírás: Máté 9, 9—13.) Krisztusban Kedves Testvéreim ! Fájdalmas és nehéz kérdés foglalkoztatott minket a múlt vasárnapi beszédben: emberi hibák az Isten országában, szomorú lapok az Egyház történetében. Tehát vannak az egyháztörténelemnek szomorú lapjai is? Fájdalom, vannak. Voltak korszakok, amelyekben a világ — a maga könnyelmű erkölcseivel — befúrta magát az Isten szent országába is, az Egyház egészséges testébe is, és beteggé tette, amint a fertőző betegségek bacillusai befúrják magukat az egészséges szervezetbe és beteggé teszik. De nem ez a legnagyobb veszedelem, ha az ember beteggé lesz, hanem az, ha a megtámadott szervezet nem bírja kivetni magából a bajt, nem bírja legyőzni a támadó fertőzést. Az Isten országa azonban le bírta győzni! Nem kell tehát félve behúnyni a szemünket, nem kell semmit az igazságból letagadnunk. Minél jobban szeretjük Egyházunkat — szeretjük benne az isteni lényeget —, annál inkább szabad fájdalommal észrevennünk rajta az emberi gyöngéket is, szabad óhajtanunk, bárcsak ne vol= nának ilyenek, szabad dolgoznunk, hogy ne is legyenek, vagy minél kisebb számban. A múltkori beszédemben rámutattam a hibák okaira: arra, hogy még a legfönségesebb eszményekben is rajta marad az ujjunk nyoma, ha azok emberi kezekbe ke= rülnek. I. Akik tehát botránkoznak, méltánytalanul botránkoz- nak — ez lesz a mai beszédem első gondolata. Mi ne is méltatlankodjunk, ne is botránkozzunk, hanem e helyett igyekezzünk II. észrevenni Isten terveit, azokat a célokat, amik miatt megengedi a hibákat még az O országában is.
