Jöjjön el a Te országod. Tóth Tihamér veszprémi püspök utolsó szentbeszédei (Budapest, Szent István Társulat, 1940)

II. Isten üldözött országa

27

Péter biztatta ezzel az első keresztényeket : «Alázzátok meg magatokat az Isten hatalmas keze alatt, . . . minden aggo= dalmatokat őreá bízván, mert neki gondja van rátok». (Pét. I. 5, 6. 7.)

Isten hatalmas keze! Csak egy picinykét mozduljon az a^kéz és elcsendesül a legtombolóbb orkán! Csak egy kicsit mozduljon az a kéz, és tehetetlenül omlik földre a legdühö= sebb ellenség!

Hát csak üldözzék Krisztus országát és híveit — nem félünk, meg nem ingunk!

Fülünkbe cseng Krisztus bátorító szava: «Ne féljetek azoktól, kik megölik a testet, és azután semmi egyebet sem tudnak tenni». (Luk. 12, 4.) «Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, midőn szidalmaznak és üldöznek tite= két, és hazudván, minden rosszat mondanak rátok én= érettem. Örüljetek és vigadjatok, mert jutalmatok bőséges mennyekben.» (Máté 5. 10—12.)

Szent Egyházunk egész története ezt az optimizmust táplálja bennünk. 1900 éves múltja szakadatlan sorozata a nagyszerű győzelmeknek és fájdalmas leveretéseknek, az örömnek, majd fájdalomnak, a napsütésnek, majd vihar= nak, a fejlődésnek, majd megakadásnak, a Táborhegyi óráknak, majd a Kálvária óráinak.

b) Az Egyház egész története egy sajátságos tényt nyilat= koztat ki előttünk: milyen óriási a különbség az emberi számítás és az isteni terv között! Szinte rendszert lehetne felfedezni abban, hogy amit mi nagynak és fontosnak és döntőnek tartunk, az az Isten szemében egyszerűen nem számít. Mennyire igaza van tehát Aranyszájú Szent János= nak, mikor ezekkel a lelkendező szavakkal emlékezik meg az Egyházról :

«Nincs az Egyházhoz fogható semmi. Ne említs nekem bástyát és fegyvert. A bástyákat megrágja az idő, de az Egyházat meg nem öregíti. A bástya falait áttöri a barbár, az Egyházzal nem bír a Sátán sem. De sokan támadták, s valamennyien tönkrementek. S az Egyház az égig emel= kedett. Ez a nagysága. Győz, amikor béklyóba verik, ragyog, amikor meggyalázzák, sebet sokat kap, de nem hal meg tőlük, hullámok dobálják hajóját, de el nem merítik, viha= rok rázzák, de nem ismer hajótörést; küzd és harcol vere= ség nélkül. Akkor miért engedi Isten ellene a harcot? Hogy győzelme annál dicsőségesebb legyen.»