Faber Frigyes Vilmos: Ez nagy szentség valóban! (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1938)

I. Könyv. Az Eucharisztia Isten legmagasztosabb műve

60

más, mint az oszthatatlan Szentháromság elragadó szem~ lélete. S ennek elnyeréséhez nem kell más, csak az, hogy a halál fagyos keze a kegyelem állapotában találjon bennünket. A körülmények szerint hozzájárul még ehhez a tisztítótűz lángja, sőt erre esetleg nincs is szükség és ez az egész, kimondhatatlan mennyei mű be van fejezve.

Igen, semmi sem éreztetheti velünk annyira azt a valószínűséget, hogy esetleg elveszünk, mint egy üdvözült lélek dicsőségének élénk elképzelése! Ó, a dicsőségnek te drága titka! Miért nem gondolunk mi gyakrabban rád? Pedig milyen szükségünk lenne erre.

Milyen gyorsan elfáradunk, ha jót kell tenni! Micsoda ritkaság az olyan ember, aki bensőséges lelkiéletet él! Ha egy akadályt legyeztünk, máris arra kell törekednünk, hogy a következő rosszat legyőzzük. Folytonos fáradság az életünk és soha sincs nyugalmunk. Egy legyőzött kísértés gyakran másikat idéz eiő. Vájjon meddig tart még ez így? Minden pillanatban vereséget szenvedhetünk. Küzdelmeink hasonlítanak a víz- befúló erőlködéséhez, aki kétségbeesetten iparkodik magát a vízszínen tartani.

Rendesen azok beszélnek a testi lemondások szükségéről, akik legkevésbbé gyakorolják azokat. Gyakran elesnek, akik azt szeretnék, hogy lelkűk állandó és rendes állapota az önzetlen szeretet és tökéletes önmegtagadás legyen. Elesnek azok is, akik az örökélet reménységét elvetik. Nekik ez erőtlen és gyenge indítóok. Bukásuk aztán gyakori és mély. Sokkal jobb lenne számukra, ha alázatosan félnének a pokoltól. Ez talán feltartóztatná őket bukásukban. Mennyivel másként beszél a zsoltáros alázatos bölcsessége: „Törvényeid megtartására hajlítom szívemet jutalmadért mindörökké“. (Zsolt. 118, 112.)

Azonban itt az ideje, hogy a megdicsőülés titkát ősz- szehasonlítsuk az átlényegüléssel. Ha az átlényegülés elemeit vizsgáljuk, azt fogjuk találni, hogy a megdicsőülés minden szépségét egyesíti magában. Az átlé-