Faber Frigyes Vilmos: Ez nagy szentség valóban! (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1938)
IV. Könyv. Az Oltáriszentség - Istenünk és Üdvözítőnk
303 Nem kimondhatatlan boldogság-e tehát, katolikusnak lenni?! A hit gyönyörű adomány! Gondoljatok arra, hogy' közli velünk a hit az Egyház minden dicsőségét. Mintha csak öröklött javaink lennének, — s valóban azok is. Vértanük Egyháza a mi Egyházunk. Sohasem öregszik, hanem mindig fiatal és üde marad, mint a Szentháromság. Mindig szűz, mint Mária. Mindig vér borítja, mint a vértanúkat. Mindig bátran bizonyságot tesz, mint a hitvallók. Mindig ártatlanul szenved, mint az ártatlan kisdedek. S ez az Egyház győzelmi dalt zeng állandóan az ég felé, még az üldözések zivatarában is. Ó, ha már ismerjük Jézust, mennyire kellene magasztalnunk Istent, hogy nem a pátriárkák és próféták korában, az Oltáriszentség alapítása előtt születtünk. Menynyire vágytak azok látni a mi napjainkat és nem láthatták! Sőt ügy tűnik fel előttünk, mintha mi, mai keresztények, még az ókeresztény időknél is több előnyben részesülnénk, mert hiszen minél tovább küzd az Egyház a világgal, annál tiszteletreméltóbbnak látszik. Kegyelmi győzelmei annál pompásabbaknak tűnnek fel, s isteni utai annál csodálatosabbakká válnak. Az idő nem von barázdákat homlokára, hanem napról-napra fokozódik szépsége és fiatalos üdesége. Minél jobban megismerjük, annál jobban növekszik szemünkben szépsége és hatalma. Tekintete ragyogóbbnak, hangja kedvesebbnek, karja erősebbnek tűnik fel. Egész lénye egyre jobban hasonlít az édesanya gyengéd szeretetéhez. Ó áldott Anyaszentegyház, szívünk egyedüli kincse! Micsoda kimondhatatlanul nagy szerencse a te gyermekednek, katolikusnak lennil
