Faber Frigyes Vilmos: Ez nagy szentség valóban! (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1938)

Befejezés: Elégtétel

Befejezés.

Elégtétel.

I.

Az isteni dicsőség gyönyörű szép színjátéka az, amit az Oltáriszentségben láttunk. Az Eucharisztia hittitkaink Napja és középpontja, tanításunk forrása, művészetünk lelkesítője, imádásunk tökéletessége, lelkünk tápláléka és testünk feltámadásának záloga.

A föld nem a diadal valódi otthona. S ha mégis diadalt ülünk, akkor az nem szabály, hanem csak kivétel. Sőt, mintha örömünk panasszal volna tele. Istent sohasem szeretjük bensőbben, mint midőn tudatára döbbenünk annak a sok méltatlanságnak, amit ellene elkövettünk. A földi boldogságban a fájdalom Istentől ered. A fájdalom a szívet szelíddé teszi, a lelket gazdagítja, az egész embert boldoggá és megelégedetté teszi.

Gyermeki rövidlátásunkban talán azt gondolnék, hogy az Üdvözítő az Oltáriszentséget életének boldog pillanatában alapította. Nem! az Úr várt, míg szenvedésének küszöbéhez érkezett. A szenvedés már lelkére vetette árnyékát. Eredménye azonban az volt, hogy csak növelte az Úrnak tanítványaihoz való szeretetét.

A szomorúság felhői már övéinek lelkét is kezdték elborítani. De még mennyivel komorabb lett volna ez a sötétség, ha már ekkor tudják azt, amit Mesterük már egészen tisztán előre látott: szégyenletes elfutásukat és