Faber Frigyes Vilmos: Ez nagy szentség valóban! (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1938)

IV. Könyv. Az Oltáriszentség - Istenünk és Üdvözítőnk

225

Isten, nem mint angyal, hanem mint ember. Minket sem mint Isten ítél meg, hanem mint ember. A mennybemenetel pillanatától kezdve mindenegyes meghalt lelkét emberi természetében ítélte meg. Számára és a mi számunkra is öröm az, hogy ez a szép és amellett oly félelmes bírói hatalom az ő kezében van letéve.

Ó, ha úgy tudnók imádni és csodálni ezt a szent emberséget, amint megérdemli! Valóban, nem földi dísz, hanem csakis a hívő és szerető szív tud ennek a királynak, aki az Oltáriszentségben trónol, méltó vagy tiszteletteljes hódolatot nyújtani.

Ha szemléljük a szeplőtelen Király fehér leplét, akkor, mintha eltűnnének a szentély világossága és virágai. A hit szeme előtt másféle dísz és a tökéletes szépség határtalan távlatai tárulnak fel. S Krisztus ezek fölött ebben a pillanatban mint ember terjeszti ki uralmának messze érő kormánypálcáját. Mintha egymásután a természet, a kegyelem és a dicsőség három végtelen birodalma tárulna szemünk előtt, s felfednék mindazt a kiválóságot, ami a szent emberségnek mindegyik birodalomban kijár. I.

I.

A természet egész területe az övé, s miatta létezik. A földet alkotó, díszítő és körülvevő sokféle természetű élettelen anyag, a Nap, Hold és a csillagok, minden titkukkal és félelmetes erejükkel, mély elrejtettségükkel, vagy nyílt ragyogásukkal, mind — Jézusért van. Számára lett teremtve, az ő képére és pecsétjével van megjelölve. Tulajdona mindez, a teremtett természet jogánál fogva, amit az istenivel oly csodálatosan egyesített. Valóban, ha tudományunk gyenge szeme nagyon a dolgok mélyére hatolhatna, akkor látnok, hogy az egész anyagi világ minden alakban micsoda bámulatos harmóniával és igazsággal fonódik köréje. Mindenegyes erő működése, minden törvény, egy-egy kataszrófa, megrázó hatásával együtt mennyire vonatkozásban van az emberré lett Igével. Mindebben mint tulajdonos ismer15