Faber Frigyes Vilmos: Ez nagy szentség valóban! (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1938)

IV. Könyv. Az Oltáriszentség - Istenünk és Üdvözítőnk

218

ereszkedés és csak a legmélyebb tisztelettel, az istenségre való állandó emlékezéssel szemlélhető vagy említhető.

Vegyünk magunknak bátorságot és szemléljük a szentek Királyát, úgy, mintha ő is egyszerű szent lenne. Megengedi nekünk ezt a szabadságot, hogy ezáltal is minél jobban és jobban szeressük őt.

Rendkívül szeretett hallgatni. Kevés szava volt, ritkán beszélt, amint azt a hagyomány tanítja. Szelleme egészen Isten boldogító látásába mélyedt. A földi dolgok közé jött, de inkább mintha a felszínükön lebegett volna, mintsem beléjük merült, vagy érdekeikben részt vett volna. Mint a világtól elszakadt ember, hallgatag volt. Ebből azt következtethetjük, hogy a názáreti szent házban Mária és József között csend uralkodott. S valóban, az ezzel ellenkező vélemény méltatlan és visszataszító volna.

E csendszeretettel párhuzamosan halad a vele rokon rejtett élet szeretete, — miként láttuk, — Isten titokzatos jellemvonása.

De hallgatása nem volt elzárkózottság, s a visszavonulás kedvelésében nem volt semmi zordonság, vagy ember-kerülés. Ezért mindig olyan barátságos légkör övezte, amilyet sem előtte, sem utána nem találunk egy szentnél sem. Semmi sem hozta indulatba, sem meg nem lepte. A durvaság nem hozta ki sodrából, az igazságtalanság nem tette szívét hevessé és a hozzá való tolakodás soha ki nem fárasztotta. Nem bosszantotta, ha rosszkor zavarta valaki. Tekintetben és szóban, mozdulatban, mosolyban és könnyben sokkal nagyobb szelídséget sugároz bármely szentnél.

Ebből származott valóban isteni türelme. Micsoda Jób élete a nagyhét titkaival szemben? De mit mondjunk alázatosságáról? Az alázatosságnak melyik szépsége nem díszítette szent emberségét?

Alázatossága mennyei bájjal ömlött el rajta. Tanítása milyen szigorú és tiszta, vagy szentsége mily felemelő lehetett. Mindez azt eredményezte, hogy a bűnösök aka-