Az ezerkilencszáz éves szentmise (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1934)
II. Dogmatikai rész
71 Tőle az örök Fiú. A Fiú tehát az örök Isten egyetlen szava. Igéje. Benne kimond mindent : Önmagát. Isten öröktől ismeri önmagát. Isten önismerete. Gondolata örök. A teremtésben Isten erről az ő örök Gondolatáról időben kezdődő lényeket mintázott bele a térbe, a világűrbe. Nem az egész Gondolatot. Ezt csak az Istenség fejezi ki maradéktalanul. Az Ige végtelen. Végtelent pedig véges lényekkel ábrázolva nem lehet egé- ázen kifejezni. A teremtett világ nem fejezi ki az egész Igét, mégis minden létező mond egy igaz ismeretet az Isten örök Gondolatáról. Minden lény magában hordja és magából kitükrözi az Isten gondolatának, az Igének mását. Ez a belső hasonlóság, ez az a nemes vonású rokonsága a teremtésnek. Ebben Isten megdicsőítette a világot. A teremtés is kifejezi Alkotója fölségét. A csillagos ég mérhetetlenségein ámuló tudós, a világ aprólékos elrendezéseivel betelni nem tudó kutató, a teremtett szépség igézetétől lelkesített költő, a világ tökéletességeinek minden megcsodálója önkéntelenül is tanúságot tesz arról, miként magasztalja, dicsőíti a teremtés Alkotóját. A legdicsőítőbb dicsőítés a hivatás betöltése. Hivatás azt tenni, mit Isten számomra elgondolt. Hegyóriás, mely őrséget áll, villám, ha kigyúl, viharok és remegő földgolyó sietnek betölteni az Úr nagy gondolatait. A legapróbb bacillus épenúgy, mint a százados tölgy, mely a rohanó szélvészt széthasítja, a fészekből kicsipogó madárfióka és az el-elbődülő oroszlán, a penészes pincékben tekervényes ezüst utakat rajzoló csiga csakúgy, mint a végtelen űr kimért pályáin száguldozó csillagok Elgondolójuk tervei szerint élik le életüket. A világ minden részecskéje egy- egy dallam valami fölséges, titokzatos dícséretszim- fóniában.
