Az ezerkilencszáz éves szentmise (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1934)

II. Dogmatikai rész

63

talmas szavával s elviszik ezt minden időbe és minden helyre. „Napkelettől napnyugatig nagy az én nevem a nemzetek között, és mindenütt tiszta áldozatot hoznak és mutatnak be az én nevemnek." (Mal. 1, 11.) Akárhol, akármikor éljen, az Egyház minden tagjához eljut az Úr áldozata. Indít, tüzel a kenyér és bor, — a test és vér, — hogy kenyerünk legyen az Atya akaratát teljesíteni, halálig, a test és vér elválásáig. A test és vér képletesen elválik a színekben, hogy mindenütt jelenlévővé tegye a halált, amely az élet forrása lett: „A halál és az élet síkra szállt, — Krisztus halván legyőzte a halált." (Missale Rom. Husvét vasárnap.)

Ezek a színek megragadnak, fizikailag megmásítják az életemet, belémkapaszkodnak anyagi valóságukban, áttörik, mint az éles tű, érzékeim vastag bőrét, hogy az üdvösséges vér belém áradhasson.

Árasztják ezt az életet abba, aki a szentáldozáshoz járul. De mindenki, aki csak komolyan részt vesz a szentmisén, vagy csak valamit tesz azért, hogy misét lehessen mondani, személyes kapcsolatba jut a kenyér és bor által a Megváltással. Már nemcsak mint az emberiség egy tagja lesz a Megváltás részese, hanem egyéni külön voltában is megszentelődik. Nem a kenyér és a bor az áldozat, —< de aki a kenyeret és bort Isten elé hozza és könyörög, hogy az ö ereje által legyenek ezek Krisztus testévé és vérévé, az közreműködik a Megváltásban, s kisebb fokban ugyan, de olyanformán lesz részese, mint a Boldogságos Szűz. Mert ő is, mint a Szüzanya, helyet és testet ad e földön az Igének.

A szent Szűz dicsőségének teljessége abban van, hogy nemcsak anyagot, helyet és testet, meg táplálékot adott az Isten Fiának, hanem ezekkel együtt, ezek által, ezek közvetítésével egész lelkét. „Boldog a méh, amely hordozott s az emlők, melyeket szoptál ! Sőt inkább boldog, aki hallgatja az Isten szavát és megőrzi