Az ezerkilencszáz éves szentmise (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1934)
I. Bibliai-történeti rész
41 Mily kedves például az a kis történet, melyet Szent Radegun- disz királyleányka (j- 587) életében olvasunk. Kicsiny körme- netben gyermeksereget vezet a királyi palota magánkápolnájába és megtisztítják közös erővel a szent hely padlóját. A királykisasszony maga saját kendőjével törölgeti össze a port az oltáron. De nem szórja szét, hanem gondosan összegyűjti s valahol a kertben tisztességgel elhelyezi. Hiszen az oltárról jött ! — Mikor Szent Margit (f 1093) skót királyné külön műhelyt állít fel udvarában, hogy ott templomi ruhákat készítsenek, s ő maga is segít a hímzésben úgy, amint ezt leánykorában valószínűleg nagyanyja, a magyar származású Gizella mellett látta. Mikor Assziszi Szent Klára (f 1253) finomművű egyháziruhákat hímez, vagy a már kopottakat megjavítja, s amint följegyezték róla, egyszerre ötvennél több korporálét készít és küld szét a szomszédos templomokba. Mikor Szent Izidor (fi 170), mint egyszerű béres, mindennapi munkáját misehallgatással kezdi. Valami kicsit meg lehet sejteni, mit jelenthetett őnekik a szentmiseáldozat és annak oltára!! Nagyrabecsülték! Egyszerű kegyelettel vették körül. Pedig Szent Izidorra is ráfogták gúnyolódó szolgatársai, hogy misehallgatásával megrövidíti a munkát. Ura eleinte készpénznek vette ezt a vádaskodást, de csakhamar meggyőződtek róla, hogy Izidor kétszerannyit végez, mint a többiek s bármihez nyúl, minden munkáját Isten különös áldása kíséri. Mikor ugyanis egy alkalommal maga látta Izidort miséről jönni, dúlva- fúlva kisietett szántójára. De mekkora volt meglepetése, mikor Izidor ekéjétől jobbra is, balra is egy-egy fehérruhás ifjú által vezetett másik ekét látott szántani, melyek közelebbi megtekintésre eltűntek. Most értette meg, milyen bérese van neki ! Ettől kezdve feltétlen bizalommal viseltetett iránta s béresből bérlőjévé tette. A hívek nagyrabecsülése a szentmise iránt az Egyház fejét oly rendeletek kiadására indította, amelyek a szentmise nagyobbfokú tiszteletét mozdították elő. így az V. században bevezette a kánonnak csendesen való imádkozását. Sokan ugyanis a hívek közül is megtanulták már hallásból a kánon szövegét és azt illetlen helyeken is mondogatták. Tehát „silánnyá váltak volna a szent és oly nagy titokhoz tartozó szavak, ha azokat úton-útfélen, nem megfelelő helyeken éneklik“.1 1 Pseudo Alcum. De div offic. 40.
