Az ezerkilencszáz éves szentmise (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1934)
I. Bibliai-történeti rész
40 IV. A fejlődés ideje. Az V. századtól kezdve a keleti és nyugati egyházban a szentmisét körülölelő liturgia nagy fejlődést mutat. Csakhogy az egyes (keleti és nyugati) egyházakban egymástól nagyon eltérő. Ebben az időben nem sikerük egységet teremteni a szertartásokban. Az egyes úgynevezett liturgikus családok egymás mellett önállóan fejlődtek, bővültek, szélesedtek. Minket most csak a nyugati egyházban elterjedt szertartások érdekelnek. Itt is főleg a római liturgia. Nagy Szent Gergely pápa (f 604) már sokat tett, hogy a szentmise liturgiája minél fönségesebbé alakuljon és mint ilyen állandósuljon, lehetőleg egyöntetűvé váljék az egész Egyházban. Ő parancsolta meg, hogy a kánon mindennap ugyanaz legyen s hogy azon senki se változtasson. A karácsonyi három mise kivételével az egy napon való többszöri misézést megtiltotta. Eddig ugyanis egyes papok buzgóságból, mások haszonleső célokból naponta kétszer, háromszor is bemutatták a szentáldozatot. Az Egyház azonban nemcsak korlátokat állított a visszaélések elé, hanem befelé szépítette is a szentmise szertartását. Ezekben a századokban találjuk első nyomait a gyönyörű dicsőítő himnusznak ; a Glóriá-nak, Dicsőség a magasságban Istennek ... és a gyengesége tudatában felfohászkodó egyház hangos bánatimájának, a Kyrie-eleiszon-nak, Uram irgalmazz ! Sőt a hétszázas években az Agnusz Dei, Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit... ez a fenséges Krisztusváró ima is belekerült a szentmise szövegébe. A szertartások mellett nagy gonddal és áhítattal vette körül a hívők serege mindazt, ami csak valamilyen kapcsolatban állt a szentmisével. Elsősorban az áldozati oltárt.
