Az ezerkilencszáz éves szentmise (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1934)

I. Bibliai-történeti rész

15

mot, a választott nép atyját ebben is mintegy hasonlóvá akarta tenni Önmagához. Mintha csak saját isten-atyai szíve diktálta volna ezt a keményen hangzó parancsot : „vedd egyszülött fiadat, kit szeretsz . .

Mintha csak azt mondta volna Ábrahámnak az Ür : nézd, ezzel mutatod meg igazán, mennyire szeretsz engem. Mert én is azzal mutatom meg, hogy meny~ nyíre szeretlek téged és a te nemzetségedet, hogy egyszülött Fiamat adom oda értetek. Véres, kínos áldozatra viszem őt az én tévelygő népemért.

Igen, mert az áldozat a szeretet záloga és bizonyítéka. Áldozatra csak a szeretet képes. Igazán nagy áldozatokat hozni nem tud más, csak az, aki nagyon szeret.

Ábrahám nagyon szerette Urát, Istenét, mert minden gondolkodás nélkül kész volt a nagy áldozatra. Az Isten végtelenül szeret minket, mert végtelen nagy. páratlan és egyedülálló áldozatot hozott értünk a kereszt magas oltárán és azóta, 1900 év óta annyiszor és annyiszor ugyanazt az áldozatot a szentmise oltárán.

Én is tehát, midőn mindezekért viszontszeretettel akarok adózni, ami egész természetesen vágyakozik elő az emberi szívből, a nagy isteni szeretet-megnyilvánu- lások láttára, — akkor én is áldozatot hozok a jó Istenért, én is áldozatot rakok lábaihoz, hozom a szentmisére : szenvedéseimet, nélkülözésemet, bűnnel, élettel való küzdelmeimet. Munkámat, fáradságomat, idegőrlő szociális gondjaimat. Avagy jólétemet, hírnevemet, dicsőségemet, talán szeretteimet... Hozom a szentmisére, hogy Jézussal együtt az Istennek fölajánljam, neki adjam. „Csak akkor lesztek igazán méltók arra, hogy az isteni áldozathoz bort és vizet szolgáltassatok, ha tiszta élet és jócselekedetek által önmagatokat is áldozatul hozzátok Istennek", inti a püspök az akolítusokat, amidőn felszenteli őket gyertya- vivő és oltárszolgálati tisztségükre.

Végül is tehát én állok oda a két tükör elé : ÁbraI /lJ ^

#