1831-1931 Jubileumi emlékkönyv II. (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1931)
Második rész. Munkálatok
256 JUBILEUMI EMLÉKKÖNYV. megrendült lélek elé. „Életem az ördög szolgálata volt. . . •„ Isten és angyalai nem hagytak el engem, de én elhagytam őket. Az Orion csillagképben s lelkiismeretem tükrében . azt látom . . . hogy el kell kárhoznom.“ Ármány ifjúkorában megszállotta s őt választotta eszközül, hogy tönkre tegye a magyar népet . . .J) Részleges felgyógyulása után bizonyos fokig visszatért önbizalma és régi felfogása munkájáról, kötelességeiről, élete céljáról, de a régi, boldogító biztonsághoz már soha többé nem talált vissza. . . IV. Széchenyi és az Egyház. Miután végigkísértük Széchenyit ifjúsága lelkiválságain s meglestük tevékenysége mély hajtóerőit, s szemléltük ijesztő összeroppanását, mintegy összefoglalásul szolgálhat annak a kérdésnek kivizsgálása, mennyiben volt ez a nagy lélek keresztény és katholikus. Előre kell bocsátanunk, hogy az érett Széchenyi előtt ez nem lett volna kérdés. Ő mindig büszkén vallotta magát katholikusnak. Ha szabad ezt a kifejezést használnunk : szubjektíve mindig katholikus volt. De teljes volt- e a hite materialiter, megfelelt-e az Egyház követelésének, hogy mindent higyjünk, amit mint hit dolgát elénk ad ? Nem lehet eléggé hangsúlyoznunk, hogy Széchenyi előtt nem nem állott ilyen formában a kérdés. Abban a nyúlós, kiforratlan szellemű korban nem állott az átlagos hívő előtt olyan világosan a hit fogalma, mint áll mielőttünk a Vaticanum óta. Ez az oka annak, hogy Széchenyi mélyen vallásos lelke a pozitív vallások értékét a liberális indifíerentizmus szempontjából nézte. Nem volt kétsége afelől, hogy szükséges valamilyen istentisztelet, de hogy milyen ez az istentisztelet, azt egész mellékes kérdésnek tartotta. Az ifjúsága lelkiharcait záró bejegyzés végleges álláspontját tartalmazza. Istent külső jelekkel is kell tisztelni, mert a köznép ezek nélkül nem bírná megőrizni a vallásosság belső mag- vát. Ha tehát a jobb, bölcsebb, kiválóbb emberek a vallás külső formáit elejtik, a tökéletlenebbek követnék őket s így az er*) Levél Tasner Antalhoz, 1849. III. 29.