1831-1931 Jubileumi emlékkönyv II. (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1931)
Második rész. Munkálatok
224 JUBILEUMI EMLÉKKÖNYV. pirosreverendás római hét év megtanította őt az evangélium szellemének elsajátítására. És mikor befejeződik a szedés ideje, amikor beleáll az életbe, akkor is még mélyíti magát, hisz azt írja : „Addig nincsenek nagy gondolatok, mig nincs igazi papi élet !“ — Az életet pedig csak az evangéliumokból tanulta, tanúsága ennek az is, hogy a legkorábbi szociális cikke csak az evangéliumról szóló elmélkedések után jelent meg. — Tehát először maga mélyült el. Nagy gondolatokat akar ; nagy eszméket akart beledobni a kor zivataros áramába, de előbb át akarta élni, amit hirdetni és tenni szándékozott. És pontról-pontra kimutathatjuk, hogy Prohászka amit ajánl, tanácsol a szociális munkára nézve, azt ő előbb megcsinálta, végigélte, hogy szavának s felszólításának hangjában az átélés ragadó kenete rezegjen. Kifejleszti magában az isteni életet ! Aki Prohászka arcára néz, onnét nem olvashat le mást, mint égbenéző gondolat- világot — és az ég gondolatainak sugárzását. Ne vegyük ezt frázisnak, mert ez Prohászkánál valóság a szó legszorosabb értelmében, ő az égre figyelt és onnét kapott nagy gondolatokat, mélységes emberi érzéseket és nagy-nagy íelebaráti szeretetet. S ezekkel olyannyira megtöltötte lelkét, hogy majd négy évtizeden át fáradhatatlanul csorgatta az embereknek, az öntudatlanság s kultúrálatlanság mélységében maradt embereknek. — Prohászka hirdethetett bátran, kijelenthette az evangéliumnak saját korában egészen szokatlan csengését, mert benne ezek az elvek egy szentnek harmóniájával ömlöttek el, s ültek ki arcára, homlokára s egész megjelenésére- Ebben a harmóniában kiválik kettő s ez : a nagy szeretet s hihetetlen egyszerűség. — Ezt hangoztatta ő a Missziós Levelekben : szeretet és egyszerűség. Az egyik kimozdítja a lelki csendbe ágyazott, a magának élő embert, az életbe apostolkodni ; a másik kinnjárónak mindenhová befogadást biztosít. Prohászka szerette nagyon az embereket és el is ment hozzájuk. Az élet közvetlen közelében állt velük. „Nem várta meg, hogy a nyomor őt keresse ; maga járt utána. Esztergomi spirituális korában csak úgy, mint püspök korában a legnagyobb nyomorúság tanyái voltak az ő üdülőhelyei. Vasárnap délután kereste föl a súlyos, fekvő beteget, mikor mindenkinek van
