1831-1931 Jubileumi emlékkönyv II. (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1931)
Második rész. Munkálatok
172 JUBILEUMI EMLÉKKÖNYV. véleményen vannak történetíróink. Voltak, kik a görög császár kányának gondolták. A maiak egyik része véleményét Tomco János értesítésére építi s azt állítja, hogy az ifjú trónörökös neje II. Krezimir horvát király leánya volt. A másik rész — úgy hisszük több valószínűséggel — a lengyel származást vitatja, ugyancsak a legendától különálló történeti feljegyzés és néhány megfontolás alapján, s szerintük II. Meskó lengyel király leányát vette nőül Szent Imre. Bármennyire homlokegyenest ellenkezők is azonban ezek a vélemények, abban mindegyszálig megegyeznek, hogy ez a leány „királyi vérből származó“ leány volt. Jóllehet a házasságról eddig elmondottakat a történelem is siet mindenben megerősíteni, — sajnos — másként vagyunk a házasságban megőrzött szüzesség bizonyításával. Itt — részben a dolog természete miatt is — kénytelenek vagyunk megelégedni a közvetett bizonyítékokkal. Az önmegtartóztatásnak ebben a hősies fokában vonzó példaként lebeghetett Szent Imre szeme előtt anyai nagybátyjának, a német Szent (II.) Henriknek példája, ki feleségével, Szent Kunigundával szintén ilyen házasságban élt. Némileg segíthet bennünket az eligazodásban az is, hogy nem tudjuk megjelölni az időt, melyben Szent Imre élt volna a házasság nyújtotta jogával. A házasság első felében nem gondolhatjuk el ezt részint Szent Imrének a házasságtól való előzetes vonakodása miatt, részint ama körülményből kifolyólag, hogy felesége nagyon is fiatal lévén, úgysem remélhetett még utódot. Viszont a második felére vonatkozólag meg, vagyis mikor neje már elérte a nemzéshez szükséges kort, ép ez lehet némi útbaigazítónk, hisz Szent Imre gyermektelenül halt meg. Ezt már tudjuk onnét is, hogy Szent István teljesen elhagyatottnak és egyedülállónak érezte magát Szent Imre halálakor, de meg bizonyára unokája számára szerezte volna meg a koronát, ha lett volna unokája. A fogadalomtevésnek egész Szent Imre haláláig történő titokbantartását inkább lehet már kellőkép, ha nem is bizonyossá, foghatóvá, de mindenesetre valószínűvé tenni. Már eleve is biztosra vehető annyi, hogy a „bizalmas szolgának“, ki je-