1831-1931 Jubileumi emlékkönyv II. (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1931)
Második rész. Munkálatok
A KIS CSIGA. 119 semmit sem hallott, csak neki volt muzsikás kedve ? Azért a távíródrótok csakugyan zúgtak a termetes oszlopok tetején és átjárta a földet is valami ünnepi zene, mintha láthatatlan kántor láthatatlan orgonán dicsőiíené a Teremtőt. Tíz óra lett. A második mise Urfelmutatására csengett-bongott a mezőkön, erdőn keresztül a berkesi harang. Bogdándon is meghallották, ha akarták. De a bogdándiak tagadják, hogy a berkesi harang hozzájuk is elszól. Az első kondulás fölriasztotta a táviródrótokon sorban csicsergő fecskéket s azok nehezen csillapodtak vissza. Aztán csend lett, csak egy pacsirta trillázott valahol fent-fent a magasban. . . A kis csiga már elfáradt, melege lett. Most azonban olyan területre érkezett, ahol gyorsabban haladhatott. Egy pár percig . mert azután jött életének legnehezebb útja. A pázsit között, a virágok között nehéz volt, de szép, mint az ifjúság, mint a tavasz. Itt ellenben a forró délelőtt fáradsága kezdődött. Az óriási kemény, alaktalan és rendetlen kőóriások elállották az útját. Egyik-másik merészen meredek, semmi lejtője. Percekig kerülgette, míg valahol följutott . . . lépten-nyomon kemény kövekbe verte a szemét és mégis ment. Talán a tudásvágy űzte, hogy láthassa, mi van ennek a köves világnak a másik oldalán ? Nem tudom, csak ment fáradtan, nehezen . . . Egy óráig tartott, mikor egy végtelen hosszú fekete gát állotta útját. A sín. Erre sehogysem birt felmászni, pedig túl rajta talán érdekes új világ van, amit sohasem látott . . . Apró gyíkocska rohant el mellette a sín mentén és rozsdabarna farkát olyan mulatságosan cipelte maga után ... de olyan mulatságosan. . . A kis csiga utána ment . . . A nagy oszlop szomszédságában termetes kő állta útját. Ezen föl lehetett mászni a fekete gátra . . . Meg is próbálta. Sikerült. Gyönyörű volt. A másik oldalon zizegő aranysárga tenger,
