1831-1931 Jubileumi emlékkönyv I. (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1931)
A diakonátus dogmatika eszméje
A DIAKONÁTUS DOGMATIKAI ESZMÉJE 87* való teljes megnyíltságnak intézményszerű biztosítását és ápolását : a celibátust és breviáriumot, az önmegtagadás és imádság szellemének rendszeres, officiumszerű gyakorlatát. Ennek a két rendnek viszonya pedig a következőképen alakul szerves egységgé : a szubdiakonátusban a szentély jelöltje fölajánlja magát Isten szolgálatára, vállalja az alapvető kötelezettségeket, megmutatja, hogy erre a nagy szolgálatra rendelkezik a kellő elszántsággal. A diakonátusban Isten ezt a nagylelkű ajánlkozást elfogadja ; az önmagát adó elszánt lélekre - ráveti a maga pecsétjét, végleg lefoglalja magának és küldi a maga szolgálatára. A szubdiákonus az Egyház elgondolása szerint a diákonusnak segédje és adott esetben helyettese — készül a szentélybe. A diákonus bent van már a szentélyben, az Űr Krisztus közvetlen közelében. Megannyi szempont a meglátásra : ad quantum gradum Ecclesiae ascendas ! 5. Kiszolgáltató. — Az egyházirend az egyetlen szentség, melynek kiszolgáltatása kizárólag a püspököt illeti. Az áldozópap, ha az Egyház elmegy vele szemben a nagylelkűség határáig, bérmálhat, s így ő is beleállhat abba a fölséges dinamikába, melyben a Lélek árad az Úrtól Mózesre és így tovább, le egészen az Egyház fiaiig. De tovább nem mehet. Lehet ő is a Szentlélek közlésének eszköze, de csak egyéni szentelésre ; a közösség érdekében való Szentlélek-közlés, a Krisztus testének hierarchiai tagolása már nem az ő hivatása; x*tP0^'mÉ XttpoTovet 6 7rpeaj3ú-rtpo{ bérmálhat, de nem szentelhet — ez a lapidáris ősi törvény (Constit apostol. Vili. 28). Ezzel a lehető leghatározottaban nyomatékozva van az Egyház krisztusi alkotmányának alaptörvénye : az egyházi kormányzati hatalom hierarchia, mely nem eredhet alulról ; nem rántható bele a demokrata akarnámságok és esélyek forgatagába, hanem lényegesen felülről jön, és lényegesen monarchikus ; egy a Krisztus, egy a püspök, és egy az Egyház, ez a kathoükus alkotmányos érzék refrénje Szent Ignác óta. Ha ennek értelmében a diákonus az első rendíthetetlen alappillér az egyház alkotmányában, mely létrendi szilárdsággal és szervességgel kapcsolódik a főpillérrel, a püspökkel, akkor pszichikai és személyes tekintetben is egészen sajátos és szét-
