P. Godefried Henrik: A lélek hazája. Időre és örökkévalóságra szóló keresztény életbölcseség (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1925)

Ember és az élet

91

napi könyvében „az élet örök ünnepéiről ír és ezt tulajdon tapasztalásából vett példában szemlélteti. „A szomszédságomban egy kis szűk földszinti szobában lakik egy öreg, összekuporodott cipészmester. Mindennap ott látom ülni a rongyos cipők és csizmák között, amikor elmegyek az ablaka előtt. Azt hiszem, hogy Tauler, a nagy hitszónok ilyen emberre gondolhatott, amikor oly nagy tisztelettel beszélt erről a foglalkozásról. Ennek az embernek ugyanis mindenkor oly boldog mosoly ül az arcán s én azt hiszem, hogy ő az egyik legboldogabb ember München nagy városában. Ezt a finom, mélyen belülről kicsillanó mosolyt még sohasem láttam azoknál, kik az előkelő éttermekben, dúsan megrakott asztalok mellett, boros üvegek egész sora mögött ültek, vagy kik a csillogó kávéházakban borbély kezéből kikerült frissen fésült és felcicomázott fejüket kecsesen nézegették a tükörfalakban, még azoknál sem, akik édes semmittevésben ponijukkal kocsikáztak végig az udvari kerten, esténkint pedig a színházi páholyok puha kerevetén dülleszkedtek. Ha lehetséges volna, azt ajánlanám mindezeknek, hogy vegyék meg azt a kedves, boldog mosolyt az én szomszédomtól, a cipésztől, ha mindjárt drága pénzért is, mert előttem sokkal többet ér ez, mint a borok, a kalács, a poni, a színház és az ilyenfajta emberek minden semmittevése. Az én szomszédom, úgylátszik, igazán ért ahhoz, hogy lenézett kézműves foglalkozása és szegényes munkáskeresete ellenére is állandó ünneppé varázsolja egész életét ; különben