P. Godefried Henrik: A lélek hazája. Időre és örökkévalóságra szóló keresztény életbölcseség (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1925)
Ember és az élet
86 kimagaslanak a kiváló, nagystílű egyéniségek. Szerencse, tehetség, munka és erőszak nem egy diadalt juttat az emberiség nagy szellemeinek ; ámulattal és irigységgel tátják szájukat e félistenek dicsőségének láttára az emberek, iparkodnak közelükbe férkőzni és a belőlük, mint napokból kiáradó sugarak fényében sütkéreznek. „Csillagok kelnek, csillagok hullnak“ és mily hamar hajlanak alkonyaira ezek is. Egy öreg bölcs figyelmeztetése — senkit se mondj boldognak halála előtt — beigazolódik az ilyen nagyságok életének tragédiájában is. Vagy a szerencse hirtelen fordulása löki le őket hatalmuk és dicsőségük magas talapzatáról, vagy pedig a nyomukban jövő nemzedék ver fel oly hatalmas porfelleget, hogy elvesznek abban és lassankint múmiává zsugorodnak össze, talán még életükben úgy bámulják őket, mint érdekes régiségeket ; sic transit gloria mundi... A keresztény életfelfogás és életmód a világosság angyalaként jelenik meg a kétségbeesés és élvezethajhászás, az érzéketlenség és önistenítés régi és újpogány életbölcselete mellett. A keresztény ember ideiglenes és örök célja szempontjából értékeli és éli az életet, szilárdan áll a lábán a természetfeletti segítségektől támogatva. Bátran és türelmesen halad végig életének napsütötte és borús útjain, nem esik kétségbe a balsorsban, nem bizakodik el a szerencsében, az örömet és szomorúságot gyógyító és erősítő életforrássá keveri, tisztult életfelfogásával nem vergődik a föld porában, hanem lelkének eszményi életfelfogásával fel-
