P. Godefried Henrik: A lélek hazája. Időre és örökkévalóságra szóló keresztény életbölcseség (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1925)

Ember és az élet

85 kérdéseivel: honnan, hová, miért? A szokás rabjai. A mindennapi élet apró gondjai, a megélhetés és az egészség egész lényüket elfoglalják. Náluk az ifjúi erő hamar nyilvánult ártatlan kitörésekben s mivel az élet kifejlesztése erejüket meghaladó küz­delembe kerül és ez a küzdelem számukra mégis kilátástalan, azért legnagyobb életművészetnek az általános, csöndes, buta lemondást tartják. Ha néha- néha egy jó falathoz jutnak kivételesen, azt meg­lepetve, szinte bizalmatlanul fogadják s épen hogy bocsánatot nem kérnek, gondolván, hogy a vak tyúk is talál néha búzaszemet. Ha pedig a minden­napi élet terhe nehéz, akkor könnyítenek magukon azáltal, hogy összeszidják egyszer ismét az egész világot. Egyébként szeretik a megszokás mámorát és közepes, könnyen elérhető cél felé iparkodnak. Ha valaki eszmények és ábrándok után törekszik, egész életfelfogásával együtt kinevetik, mert csak mosolyogni tudnak azon a hatalmas felinduláson, amellyel az idealista lélek az élet értelmét kutatja. Akinek szerencséje van, az a személyvonat har­madik osztályán utazza át az életet és meglehe­tősen jól érzi magát a harmadik osztályú ülőhelyen, némi kényelemben és kedélyes társaság közepeit, míg csak a végállomáson nem kiált a halál : Vég­állomás ! És akkor azután semmi izgalom, bele kell nyugodni az elkerülhetetlenbe. Ha pedig vala­kit üldöz a sorsa : sebaj, ennek így kellett lenni. Talán több szerencséje lesz a másik életben, ha ugyan van ilyen ... Az embercsordák ostoba kérődzése fölött messze

Next

/
Oldalképek
Tartalom