P. Godefried Henrik: A lélek hazája. Időre és örökkévalóságra szóló keresztény életbölcseség (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1925)
Ember és az élet
72 véssél lassankint emberhez méltó magaslatra volna emelhető. De a mi földies, gyarló emberi voltunk szinte javíthatatlan hűzódozással védekezik minden fáradságos lelki munka kifejtésétől, mert a lomha, maga-megelégedett embernek szent akaraterővel kellene önmagát javulásra szorítania. Ha lelkünket eredményesen akarjuk munkálni, első követelmény és feltétel az a régi, egészen az unalomig ismételt mondás: Ismerd meg önmagadat! s ez is marad mindig. Hány embernek meglepő nagy ismerete van a külső nagy világról, de a saját énjének belső kis világa fel nem fedezett terület marad örökké. Még csak sejtelmük sincs róla, hogy lelkűkben a rossz hajlamoknak és szenvedélyeknek mily őserdeje és vadonja terpeszkedik még kevésbbé van szándékukban elvadult lelkűkben irtás és művelés által egy kis paradicsomot teremteni. E fennhéjázó, minden áldozattól irtózó önelégültségen kívül még egy veszedelmes gyarlóság gátolja az eredményes műveltséget és tudományt. Ez a titkos hatalmasság az önkéntes vagy önkénytelen önámítás. Mily szemfényvesztéssel és cselfogásokkal dolgozik a hitvány önérzet ! A félrevezetés művészetében és csalfaságában még az a legkisebb, hogy az emberi szenvedélyeket és gyengeségeket szépen hangzó neveknek tetszetős mezébe öltöztetik. Az igaz, becsületes értelemnek nyíltan be kellene vallania, hogy ez, vagy az a hajlam veszélyes és titkos, de mivel az érzékies szív érdekeiben önző célok után törekszik, azért a lélek gonosz hajlamait jogosaknak
