P. Godefried Henrik: A lélek hazája. Időre és örökkévalóságra szóló keresztény életbölcseség (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1925)

Isten és a lélek

6

A gyakorlati istentagadás legtöbbször csak addig tart a szívben és az észben, míg az ember félisteni gőgjében és olympusi élvezethajhászásában valami kis látszólagos mennyországot tud magának teremteni a földön. Mihelyt azonban súlyos sorscsapások nehezednek rá, mindjárt hangzik a fájdalmas segélykiáltás Isten után. Schoppenhauer a hitetlen bölcs (f 1860.) példa rá. Utolsó betegségében, heves fájdalmától gyötörve sokszor felkiáltott: Istenem, én Istenem ! Mikor az egyik jelenlevő orvos kérdezte : Tehát mégis van Isten az ön bölcseleti rendszerében? azt felelte: „a bölcselet Isten nélkül nem elég a szenvedés elviselésére, ha megint meggyógyulok, ennek másként kell lenni“. — Állapota javult s ugyanaz az orvos az ablaknál ülve találta őt gyógyultan egy szép szeptemberi napon. Emlékeztette őt korábbi beszélgetésükre, szólt az örökkévalóságról és Krisztus nevét emlegette. A bölcselő igen ingerülten válaszolt : „Hagyjon békémet az ily rémképekkel, az ilyen mesék a gyermekeknek jók, a bölcselőknek nincs szüksége Krisztusra !“ Ugyanaz nap a bölcselő meghalt. — Ki ne emlékeznék borzalommal Heine Henrik költőnek Isten és a keresztény erkölcs ellen szórt ördögi káromlásaira? Mikor Heine közeledtét érezte szörnyű szenvedéseinek, melyek sok éven át élve eltemették „matracsírjába“, félig kétségbeesve vonszolta magát a Louvre műkincseihez (Párisban), hogy a szépség és élvezet imádott istennője előtt vigasztalást és segítséget keressen. De a régi görög márvány hideg és néma maradt a költő jajgatásaival