P. Godefried Henrik: A lélek hazája. Időre és örökkévalóságra szóló keresztény életbölcseség (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1925)
Isten és a lélek
7 szemben. A szenvedés hosszú évei következtek; a költő lelke sokszor a tűzhányóhoz hasonlóan tört ki tele dühöngő méreggel, gúnnyal, átkozódással. Végre is a kráter kialudt, a mérges gúnyolódó el- ernyedt s Heine halála előtt nagy buzgósággal maga irtogatta ki műveiből mindazokat a helyeket, ahol Isten és a keresztény erkölcs ellen vétett. Isten nélkül nem élhet az ember. Ha vakmerőén fellázad az igaz Isten ellen, akkor idegen isteneknek és bálványoknak kell szolgálnia. A modern emberiség új pogány olympusa számlálhatatlan sok bálványistent s istennőt ismer, a szemek kívánságának, a test kívánságának s az élet kevélységének bálványait; az egész kereszténytelen világ úgy tűnik fel, mint egy hatalmas bálványtemplom, a legmagasabb trónon a sátánnal, akinek orgiákkal és misztériumokkal hódolnak. Az emberek egyrészt gúnyolódnak az ördög felett, hogy ostobaság hinni létében és nem látják, hogy hatalmába kényszerítve neki szolgálnak ! Szegény, tévelygő emberi lelkek ! Isten nélkül szegényebb vagy, mint az oktalan állat, amely a te tantaluszi kínjaidat nem ismeri, azt a fájdalmas éhséget az igazság után, a szépség, boldogság után, a tökéletesség s örökélet után. Legjobb lenne szenvedés nélkül meghalnod, hogysem őrületbe s kétségbe essél. Ez ellen azonban fellázad az ember egészséges természete s így tesz a lelkiismeret szaváról bizonyságot : van egy Isten a világ felett, nagy és jóságos. Isten nem halt
