P. Godefried Henrik: A lélek hazája. Időre és örökkévalóságra szóló keresztény életbölcseség (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1925)
Ember és az élet
98 kötelességteljesítés által oly gyorsan tökéletességre jutottak: „Az igaz pedig, ha a haláltól hirtelen megelőztetik is, nyugodalomban leszen. Mert a tiszteletreméltó öregség nem a hosszú idővel jár, sem az esztendők számával; hanem az ember értelme az ősz haj és az élemedett kor, a hibanélküli élet. Istennek tetszvén, kedvessé lett és a bűnösök között élvén elvitetett. Elragadtatott, hogy a gonoszság el ne változtassa értelmét, vagy hogy a tettetés meg ne csalja az ő lelkét. Mert a hazud- ság szemfényvesztése meghomályosítja a jókat és a kívánság állhatatlansága elfordítja a gonoszságnélküli elmét. Rövid időn vége lévén, sok időt töltött be... A megholt igaz pedig kárhoztatja a még élő istenteleneket és a hamarább végzett ifjúság a gonosznak hosszú életét“.1 A legtöbb ember eléri életének sugaras delelőjét. A teljes, kifejlett életerő természetszerűen érvényesülésre törekszik öntudatos, komoly munkában és erős karjával az életet akarja hatalmába keríteni. Az ifjúkori határozatlan lelkesedést, pillangós ide-oda röpködést az elérhető életcél biztos, tiszta meglátása és az utána való erélyes törekvés váltja fel. A lótás-futás és „várni nem tudást“ határozott, következetes lépés váltja fel, nyugodt és meggondolt előrehaladás. A sokféle csalódás, a megsemmisült remények és keresztülhúzott számítások megtanítják idővel az ideges, kapkodó lelket arra, hogy nyugtával dicsérje csak a napot és hogy nem 1 Bölcseség könyve 4. 7-17.
