P. Godefried Henrik: A lélek hazája. Időre és örökkévalóságra szóló keresztény életbölcseség (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1925)
Ember és az élet
95 lelkeket hittel, lelkesedéssel tölti el az eszmények iránt, minden jóra és nemesre szíves hajlékonyságot, égbetörő ruganyos erőt és reménnyel telt életkedvet önt beléjük. Néha vissza kell szorítani ugyan a forrongó ifjúkor hullámait a rendnek és fegyelemnek biztos töltése mögé, félrelépések, dőreségek, balgaságok helyett hozzá kell szokni a meggondoltsághoz, megfontoltsághoz, önuralomhoz és jellemszilárdsághoz, de azért a vallásos eszményi életfelfogás, a benső, örvendező életerő mégis tovább működik az egész ifjúkoron át. Amilyen a vetés, olyan az aratás — még ha kárt is okoznak a zivatarok. Azoknak nehezebb küzdelmeik vannak, akiknek ifjonti virágzását szeretet nélküli, barátságtalan, kemény téli hideg fagyasztotta, vagy legalább is részvétlenség, szegénység, szükség dermesztette meg. Mily könnyen elpusztíthatja a kísértés mérges rovara a fejletlen, silány gyümölcsöket. A bűn férge lassankint megrágja a nemes magvakat is és mily gyakran találunk oly boldogtalan lelkeket, akik lehullottak az élet fájáról, széttapostattak és az élet útja mellett árokba jutottak. Még azok szerencsések, akik pár esztendő ostobaságai után okos, erős kéz vezetése alá kerültek, amely az oldalhajtásokat és vadvesszőket keményen levágja, mert így, ha mindjárt e második kamaszkor után is, gyümölcsöt hozó új ágat hajtanak. Ha vége jó, minden jó. A maga kárán, de mégis csak tanult... A legtöbb embernek az élet elég kemény iskoláját kell végig járnia. Hányán elmondhatják, mint
