Hirscher János: Önámítás. Az önismeret megkönnyítésére (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1923)
83 mert azzal szokta magát megnyugtatni, hogy minden dicsőségnek úgy is vége lesz. Az el nem maradó bűnhödés hát pótolja azért a kellemetlen érzésért, mely a dúslakodó látásakor elfogja. A gazdag szomszéd jövendő, kemény sorsán még valami megnyugvás-félét is érez és ez neki jói esik. Hadd nevessen a dúslakodó még most, de majd sírásra fordul a nevetése — gondolja magában ! 67. A gyermek nem illő, de nem is rosszakaratú megjegyzést tett a mostohaanyjára. A heves anya durván arculüti a fiút. Az egészet végignézte az apa is, de hallgatott. Mikor aztán a fiú már eltávozott, szóváteszi a dolgot: »Nem volt helyes az eljárásod. Meg sem érdemelte a fiú a büntetést,- de meg ha én is jelen vagyok, megfelelőbb és okosabb, ha én büntetem meg«. Az anya is érezte, hogy elhirtelenkedte a dolgot és kelleténél jobban büntetett. Könnyen mondhatná tehát : Igaz, elhamarkodtam a dolgot, nem volt igazam. De abban a pillanatban, mikor szégyenkeznie kellene, segítségére jön egy mentő gondolat ; Úgy látszik eltaláltam, az apját a legérzékenyebb oldaláról érintettem. A mostoha bosz6*
