Hirscher János: Önámítás. Az önismeret megkönnyítésére (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1923)
84 szankodik azon, hogy igazságtalan volt, bántja, hogy valakit megsértett, minden elkeseríti s feledve a saját hibáját, azt a gondolatot ra- gadja meg, hogy a gyermek miatt mindig össze kell zsőrtölődniök. Ezért azt mondja az apának : »Jól tudom, hogy a fiad nebántsvirág. Minden szigorúbb arckifejezés sérti a te atyai szívedet. Majd meglátod, hogy hová vezet engedékenységed*. »Egyáltalában nem kívántam, hogy ne büntesd a gyermeket — mondja a férfi — sőt megkívánom, hogy büntesd, ha megérdemli, de ne büntesd igazságtalanul.« Az anya már gúnyolódni kezd : »Oh dehogy ! Mindent eltűrök a fiútól : de nem akarok folyton kellemetlenséget.« »Isten a tanúm rá, hogy kívánom a gyermek szigorú nevelését, csak a hevességed el ne ragadjon, hogy, ok nélkül büntesd. A fiú megérzi ezt.« »Öh jól tudom — gúnyolódik tovább az anya —, a gyermek is jól tudja, hogy hányadán vagyunk, mindent megengedhet magának, mert úgysem büntethetem meg. Még néhány év és gorombáskodni, dacoskodni fog velem«. »Ezt én nem akartam. Hiszen, ha a tekintélyedet akartam volna kisebbíteni, akkor előbb nem hallgattam volna. A gyermeket nem vettem pártfogásomba.