Hirscher János: Önámítás. Az önismeret megkönnyítésére (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1923)

82

Márton szomszédjának jó során sopánkodik. »Mekkora tékozlást visz végbe — mondo- gatja — asztalánál, ruházatában, háza berendezésében ! Nem múlik el nap mulatság, nincs hét ünnepség nélkül! Minő bűnös élet! Ah gondolna csak — úgymond — az evangéliumi dúsgazdag sorsára !1 Márton kétségtelenül derék, jó érzésű ember, megütközik szomszédja méltatlan életmódján és elszomo- rodik jövőjén. Meggyőződését tiszteljük. Ámde nem csalódunk-e benne? Sopánkodik szomszédja dúslakodó életén. Mennyire más, menynyivel egyszerűbb minden az ő házában. Lehet, hogy jámborságból sopánkodik és hálát ad Istennek, hogy külömb ember és nem oly elvilágiasodott, mint a szomszédja. De az is könnyen meglehet, hogy sopánkodása alapjában véve nem egyéb, mint dicsekvés. Aztán amikor látja a gazdagságot és a velejáró gondatlan életet, nem támad-e fel Márton szívében semmiféle bántó érzés, semmiféle irigység? Nagyon is meglehet. Csakhogy Márton soha sem fogja irigységét beismerni,

66.

1 Lk. 16, 19.