Savicki Ferenc : Az élet értelme (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1920)
A tökéletesség eszménye és az erkölcsi törvény
66 sághoz és nagysághoz, mint senki más. Maga Goethe sem tagadja meg csodálkozását az evangélium erkölcstanától — pedig ő sok tekintetben inkább rokonszenvez az antik pogánysággal, mint a kereszténységgel ; — és élte utolsó napjaiban Ecker- mannal való beszélgetésében meggyőződésének így ád kifejezést: „Haladjon bár az emberi kultúra mindig előbbre, fejlődjenek ám a természettudományok mindig szélesebb körben és mélységben, szélesedjék bár az emberi szellem látóköre, ahogy csak tud : a kereszténység fönsége és erkölcsi kultúrája fölé, ahogy az az evangéliumokban csillog - ragyog, nem fog soha emelkedni.“ A keresztény erkölcsi törvényt az egyház tanítja és magyarázza. Vájjon az egyház erkölcstana szintén a tökéletesség eszményének szolgálatában áll-e ? Sokan kétségbevonják, tagadják. Az egyház, mondogatják az unalomig, mindenekelőtt a saját hasznáért, hatalmi állásának megtartásáét küzd erkölcsi törvényeivel. Mindenesetre igaz, hogy az egyház hatalomra törekszik és a tekintély elvét nagyrabecsüli. De így is kell tennie, ha feladatát — a keresztény nép nevelését — teljesíteni akarja. Aggodalomra csak akkor volna ok, ha hatalmát öncélnak tekintené és nem a hívők szolgálatába állítaná. De nem így van. Az egyház Isten tisztelete mellett más magasabb célt nem ismer, mint a lelkek üdvét. Teljes erejével és minden tevékenységével egyedül csak az emberiség erkölcsi nemesülését munkálja. Az eszmény, amelyet meg akar valósítani, ugyanaz,