Savicki Ferenc : Az élet értelme (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1920)
A tökéletesség eszménye és az erkölcsi törvény
65 épen a törvény iránt való engedelmességben érzi magát szabadnak, mert csak ilyen módon jut benne a legnemesebb a legmagasabb kifejlődésre. A természet is beleszokik lassanként ebbe az eleinte ráerőltetett engedelmességbe. Ellenállása az ész törvényével szemben idővel meggyengül, a megszokás által mindjobban megszereti a jót, úgy, hogy végre az egész ember hajlamaival együtt a törvény mellé szegődik. Ez az az állapot, melyben az ember, az apostol szavai szerint, megszabadul a törvénytől, nem mintha a törvény szűnnék meg őt kötelezni, hanem mivel befogadta bensejébe s most már saját jószántából is teljesíti. Ez általában az eszményi törvényre vonatkozik, amely valóban lényünket tükrözi vissza és igazi életcélunk útját mutatja. A tételes törvényről, mely hagyomány által kívülről jő hozzánk, már nem lehet ugyanazt elmondani fenntartás nélkül. A népek erkölcsi felfogásában ugyanis sok szomorú eltévelyedés mutatkozik, sok engedékenység a nemtelen szenvedélyek iránt, viszont sok közönyösség, sőt elfordulás a felsőbb életcéltól és a velejáró kötelességektől. Nem is kell visszamennünk a pogány- ságig, a mi időnknek kereszténységen kívül álló erkölcstana is túlságosan gyenge a szenvedéllyel szemben ; annyira gyenge, hogy az erkölcstelenséget is elnézi, még dicsőíti is. A keresztény erkölcstant ily szemrehányás nem érheti. Nála van a legtisztább és a legnemesebb tökéletesség eszménye s úgy vezet a benső szabad5
