Savicki Ferenc : Az élet értelme (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1920)
A tökéletességre nevelés
98 legkevésbé elvitatható joga van rá, hogy a tanultak, műveltek vezessék s szelídséggel vagy akár szigorral is megtartsák a jó úton.“1 Még azoknak is, akikben nemes érzés lakozik s komolyan munkálják lelkűk javát, vannak nehéz óráik, amidőn egy baráti figyelmeztető szó, vagy egy felriasztó vészkiáltás esetleg súlyos bukástól tartja vissza őket. Az ember társas lény s senki sem elegendő önmagának. „Jaj az egyedülállónak ! Mert, ha elesik, nincs ki felsegítse“ (Préd. 4, 10). Évezredes szokás is ugyanazt bizonyítja. A nevelői tevékenység sohasem szorítkozott csak a szülői házban élő gyermekre, hanem az egész népre kiterjedt. Majdnem mindenütt találunk különleges szerveket, vagy legalább is egyes személyeket, akik a tömegek, a felnőttek hivatásos tanítói és nevelői voltak. Elsősorban a vallásos közélet van hivatva, hogy erkölcsi nevelést adjon. Ahol a vallás ezt a kötelességet nem vállalta, hanem épen csak a kultúra ápolására szorítkozott, vagy ahol, mint a pogányság korában, erkölcstelen istenmítoszok s kicsapongó istentiszteletek által az erkölcsi életet gyakran úgyszólván tönkre tette, ott más tényezők vették kezükbe a nevelés ügyét. Görögország és Róma az államot tartotta az erkölcsi rend őrének, tőle várta mindenki a nép nevelését. Mikor az állami nevelés csődöt mondott, a bölcseleti iskolák szereztek tekintélyt a nevelés terén. Jól ismert 1 Carlyle, Socialpolitische Schriften II., Göttingen, 1896, 47. 1.