Donat József: A tudomány szabadsága. A modern szellemi áramlatok bírálata. 1. rész (SJ) (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1915)

Első szakasz. A tudomány szabadsága és annak bölcseleti feltételei

32

Két világnézet és ezek szabadsága.

musban talál kifejezésre, amely persze különböző, gyakran nagyonis képzelgő alakban kifejezve, valójában mégis a modern ember vallása.1 Az önistení- tésnek ezen félelmes mélységéből, az ember és jelen világi életének istenítéséből meríti a szabadság modern öntudata erejét és elszántságát.

Ha az emberről szóló modern felfogást a következetes radikálizmus nyelvén akarjuk hallani, akkor engedjük a legmodernebb bölcselőt, Nietzsche Frigyest beszélni. Eszménye az Übermensch. Ez tudja, hogy az Isten meghalt, hogy ő most határtalan szabadságában kilenghet határain túl az ember- feletti nagyság és felelősségnélküliség felé. Az „úri ember“ számára, aki a többiek fölött állónak érezheti magát, minden „jó“ és megengedett, ami önzésének, akaratának erőt kölcsönöz, hogy azt a csőcselékkel szemben megvalósítsa. „Rossz, annyi mint gyáva.“ „Most azonban meghalt ez az Isten ! Nektek, fensőbb emberek, ez az Isten volt a legnagyobb veszedelmetek.“ Tehát így szólt Zarathustra :

1 Az emberszeretet eszméjének egy újabb képviselője nagyon világosan fejezi ezt ki : „A humanisták főrendeltetése az itteni világ, összekötve erős személyi öntudattal és éppoly élénk tökéletesedési érzékkel. Minden törekvése odairányul, hogy mindentistenítő formában fejezze ki magát és hogy a régi értelmű természetfölöttit kiküszöbölje.“ „Vallásosságát annál jobban fejezi ki monisztikus jelképekben, minél erőteljesebben tagadja a kételvűséget, mely az ős rosszal, a bűn eszméjével, bukással és megváltással függ össze.“ „Minden humanistának e jelenlegi élethez fűzött öntudata ellenkezik a túlvilági elemmel.“ E. Spranger, Wilhelm von Humboldt und die Humanitätsidee. 1909. 34. k. '294.