Bossuet, J. B. : Bossuet elmélkedései az Evangéliumról. 1. kötet: Urunk hegyi beszéde. Előkészület az Üdvözítő utolsó hetére. Az Üdvözítő utolsó hete (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny. , 1913)
Urunk hegyi beszéde
URUNK HEGYI BESZEDE 31 ott, ahová eljutott, mintha már biztosan eléggé tökéletes lenne, az az igazságról mond le s amennyivel nem halad előre, annyival visszaesik.1 Hátranéztek az evangélium parancsa ellenére. Es mit jelent ki az Üdvözítő ? hogy nem vagytok alkalmasak az Isten országára.2 Ezért mondotta, hogy éhezni és szomjúhozni kell az igazságot. Ez nem valami megszokott kívánság; oly kívánság ez, mint a táplálkozás, az életösztön ; égő és kiolthatatlan kívánság, melyet minduntalan élesztenünk kell. Bármily állapotban legyünk is, mindig így kell éheznünk és szomjúhoz- nunk ; mert a mi bensőnk befogadó képessége ép- oly végtelen, mint az igazság, melyet keresünk. A tökéletes keresztény igazságosságnak alapján építi föl Jézus Krisztus az egész épületetet, azaz evangéliumának minden parancsát, hogy bennünket a pogányok, a zsidók és önmagunk fölé emeljen. Ezt foglalta össze e szavakban : Legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok, amit apostola az előbb látott módon fejezett ki. 13. nap. Gyűlölködés, harag, sértő beszéd; ezek büntetése. Mt. 5, 21. 22. E szép előkészület, a keresztény igazságosság gyönyörű eszméjének ecsetelése után Jézus Krisztus azt állapítja meg, ki mivel tartozik felebarátjának és megtanít bennünket arra, mennyire kell tartóz1 Mt. 5, 48. - 2 Lk. 9, 62.