Cathrein Viktor: Katholikus világnézet. A modern ember "Igazságra vezető kalauza" (SJ) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1911)

Második könyv. A keresztény ember a természetfölötti kinyilatkoztatás világában

À TERMÉSZETFÖLÖTTÍ KINYILATKOZTATÁS VILÁGÁÉ AN 193 HARMADIK SZAKASZ. Krisztus feltámadása. 1. §. Az újszöv. szent könyveinek szavahihetősége. Jézus Krisztus életét és szenvedésének történetét a négy evangéliumon kívül az Apostolok cselekedeteiből és az apostolok, különösen Szt. Pál leveleiből ismerjük. Szent Pál leveleinek hitelességét ma már komoly tudós nem vonhatja kétségbe. Maga Baur is, jóllehet igen erős kritika tárgyává tette a Pál-féle iratokat, a rómaiakhoz, galatákhoz és korinthusiakhoz írt leveleket mégis kénytelen volt hiteleseknek elismerni. Ha egyál­talában van valami biztos és kétségbevonhatatlan ered­ménye a XIX. század kritikai kutatásainak, akkor az első sorban a Pál-féle legtöbb levél hitelességének bebizo­nyítása. Ezzel Krisztus életének főeseményeire vonatkozó ■ lag olyan kifogástalan tanú birtokába jutottunk, akinek tanúbizonysága visszanyúlik Jézus földi működéséig és aki az apostolokkal valamint Jézus cselekedeteinek és beszédeinek szem- és fültanuival éveken át érintkezett. Megkísérelték azt is, hogy a kereszténység tulajdon- képeni megalapítójául Pált állítsák oda, hogy Krisztust háttérbeszorítsák. A Pál élete azonban Krisztusból táp­lálkozik. Életének, egész apostolkodásának kizárólagos irányítója a megfeszített Krisztus. «Élek én, de már nem én hanem Krisztus él én bennem». Hogyan is sikerülhetett volna neki Krisztus képét meghamisítani még azoknak életében, akik a názáreti Jézussal érint­keztek? A többi evangéliumi és apostoli iratnak törté­neti hitelességén sem lehet már kételkedni.1 Volt idő, 1 Bardenhewer hírneves tanár 1908. febr. 24-én így írt az evan­géliumokról a müncheni egyetem tanácsához egy eltévedt pap 13 Katholikus világnézet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom