Mercier bíboros : Kispapjaimhoz (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1910)
Harmadik konferencia. Az összeszedettség és a hallgatás erkölcsi szempontból
60 MERCIER : KISPAPJAIMHOZ ruha, melyet viselsz és a papi szent méltóság ; fiúi bizalommal fogják magukat reád bízni s te a világ legnagyobb kincsének : a léleknek és a jövő örökkévalóságnak szolgálatára nem szentelnél annyi buzgó- ságot, meggondolást, okosságot, egy szóval annyi bölcseséget, amennyit a biró egy polgári ügy meg- birálására, az orvos a betegek gondozására s a kereskedő tisztán anyagi ügyeinek intézésére fordít? «Vajha a papi ifjúság legalább azt tudná jól — írja Dupanloup — vajha azok, akikre neveltetésük van bízva, nem hagynák őket tudatlanságban aziránt, hogy a fiatal kor könnyelműségei a férfit egész életén át követik s azokat az ember mindenüvé magával hordozza. A pap, ha ezzel az erkölcsi gyöngeséggel született s ha tőle erős papi nevelés meg nem szabadította, magával fogja azt vinni papi ténykedésébe, az emberekkel való legkényesebb érintkezésébe, még abba a félelmes hivatalba is, amelyről azt mondják : «Ars artium regimen anima- runn. Istenem, milyen lelkipásztor, micsoda lelkivezető lesz az ilyenből!»1 S ez annyival is veszedelmesebb lesz, teszi hozzá a nagy nevelő, mert öntudatlan vakmerősége ráviszi majd, hogy meggondolatlanul a legfontosabb ügyekbe is beleártsa magát s annyival nagyobb önbizalommal döntse el azokat, minél kevésbbé veszi észre fontosságukat és minél kevésbbé mérlegeli a nehézségeket. 1 De l'éducation, 111. köt., 11. fej.
