Mercier bíboros : Kispapjaimhoz (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1910)

Harmadik konferencia. Az összeszedettség és a hallgatás erkölcsi szempontból

46

MERCIER : KISPAPJAIMHOZ

vérmérsékleten is: az érzékies természetűek megtisztulnak, az önzők szive megnemesedik s a kevély lelkeket meghajlítja az alázatosság. E csodálatos átalakulásokat a keresztény nevelés hozta létre, de csak az alatt a föltétel alatt, ha az ember maga is erre fordítja figyelmét és akaratát öntudatosan használja.

Dupanloup püspök, a nevelésnek e kiváló mestere, habozás nélkül kijelenti, hogy a jellemnek a legnehezebben orvosolható hibája, ha az ember magát elhagyja. «A többi hibákat — úgymond — szembe támadhatjuk és nyilt tusában gyűrhetjük le. A gőgöt az ember megalázhatja, átalakíthatja, sőt nem egyszer hasznos erővé változtathatja át.

Van hatalom az elpuhultság fölött is, ezt is le lehet győzni; azonban a magát elhagyó, ingatag és állhatatlan lélekhez úgyszólván nem lehet hozzáférni.

Ezért oly veszedelmes a könnyelműség, ezért kockáztatja annyira a nevelés sikerét, ha elhanyagoljuk és életének megkegyelmezünk. Valóban, a magát elhagyó növendék részéről hiába várjuk az ő közreműködését, még a mi legodaadóbb nevelői munkánkhoz is; minden erőlködés meddő marad».1

Már pedig az ily fajta magaelhagyása elkerülhetetlen következménye a szórakozottságnak, amint viszont a komolyság a figyelmes és öntudatos magatartásnak gyümölcse.

Az ember úgy van alkotva, hogy magára hagyatva

1 Dupanloup: De /’ éducation 3. köt. 11. fej.