Mercier bíboros : Kispapjaimhoz (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1910)
Második konferencia. Az összeszedettség és a hallgatás a keresztény tökéletesség szempontjából
28 MERCIER : KISRAPJAIMHOZ amelynek a szemináriumi szabályokban oly nagy szerepe van, igazi alapja vallási természetű. Teljesen föl kell érteniök ezt az okot, ha méltóképen akarják értékelni ennek az életnek nagyságát, s ha meg akarják óvni magukat attól a kicsinyes felfogástól, amely a papi szemináriumok szent törvényeit a kaszárnyái élet fegyelmi rendszabályaival vagy valamely hatóságnak a külső rendre vonatkozó bosszantó rendőri intézkedéseivel állítja egy sorba. Megismerni Istent, az igaz Istent! Ki hasonlítható össze az Istennel, quis ut Deus? Kicsoda oly nagy, hatalmas, oly igazságos és bölcs, mint O? «Ki mérte meg marokkal a vizeket? és ki mérte meg az egeket arasszal ? Ki tartotta föl három újjal a föld nehézségét? és ki mérte meg fontban a hegyeket és a halmokat mérlegben? Ki segítette az Úr lelkét? vagy ki volt az ő taná csosa, és ki oktatta őt? Kivel tartott tanácsot, és ki igazgatta és tanította őt az igazság ösvényére, és oktatta őt a tudományra, és az okosság útját ki mutatta meg neki? íme a népek, mint csöpp a vederben, és mint a mérleg nyelve; ime a szigetek, mint csekély por. Minden nemzetek, mintha nem volnának, úgy vannak előtte, és semmi és hiábavalóság gyanánt tartja azokat. Azért, kihez teszitek hasonlóvá az Istent ? avagy micsoda képmást állítotok neki?» «Omnes gentes quasi non sint, sic sunt coram eo, et quasi nihilum et inane reputatae sunt ei. Cui ergo similem fecistis Deum? aut quam imaginem ponetis ei ?»1 » lz. 40, 12—18.
