Bougaud Emil: Szent Vince élete és a missiós papok kongregációjának megalapítása. 2. kötet - 70. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1907)
Ötödik könyv. Depaul szent Vince befejezi életének két legfőbb alkotását, a missiós papok és a keresztény szeretet leányainak intézményét (1652-1660.)
212 ÖTÖDIK KÖNYV ben és jelenlegi állapotunkban. Isten hívott bennünket erre s mi nem akarunk semmi változtatást». Tartsanak ki szilárdan. «Miért jönne zavarba a társaság ilyen feladat előtt?» O Istenem! Ha gyermekségében megtudta tenni a kongregáció s még több terhet is elbírt, miért riadna vissza akkor, midőn már megerősödött? Hadd éljünk mi oly életet, aminőt Üdvözítőnk folytatott. Mi azt tesszük, amit ő cselekedett; ne akadályozzanak meg az ő követésében. Nem kevésbbé bájosak azok a konferenciák, melyeket az evangéliumi tanácsokról, a szegénység, tisztaság és engedelmesség szent fogadalmairól tartott. Lássuk csak, mily ragyogó szavakkal beszélt a szegénységről : «A szegénységet a szerzetesrendek sarkkövének lehet mondani. Mi ugyan nem vagyunk szerzetesek s ezt a tisztességet nem is érdemeljük, de mi is egy társaságban élünk ; már pedig a szegénység sarkköve a társaságoknak is, tehát sarköve a mi kongregációnknak is. Igen, uraim, a szegénység erénye által nőtt naggyá a missiós kongregáció. Ez a nyelv, mely most önöknek beszél, Istennek legyen érte hála, semmit sem kért azokból, amiket most sajátjának mondhat társaságunk. S minthogy Isten nem kívánt egyetlen lépést, egyetlen szót sem, hogy a társaság a vidéken és nagy városokban megalakuljon s számban, meg tiszteletreméltó gyakorlataiban megnövekedjék: én egy árva szót sem ejtettem ki érdekében; remélem, hogy Üdvözítőnk kegyelméből ezután sem kell kiejtenem. Baj, nagy baj volna az, uraim és testvéreim s igen nagy szerencsétlenség,
