Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)

Első könyv. A malaszt lényege

ELSŐ KÖNYV

83

határa, melyen túl nem fejlődik. Az állatoknak minden egyes fajtája meghatározott nagyságig és erősségig növekedik, azontúl föltartóztathatlanul visszafejlődik, míg végre teljes föloszlásnak indul. Maguk az értelmes teremtmények sem tökéletesbülhetnek a végtelenségig. Előrehaladásuk csak addig tart, míg természetes erőik fejlődnek, mivel pedig ezek végesek, azért fejlődésüknek szükségképen van határa és korlátolt célja. Legyen az emberi szellemnek fejlődése ismeretek és lelki képességek megszerzésében még oly nagy, egyszer eljön az óra, midőn kifárad és a nehézségekkel megküzdeni nem tud. Akkor ellenszenvet fog érezni oly dolgok iránt, melyekben előbb örömét találta és végre alkalmatlan lesz új képességek befogadására. Ideig-óráig a régi dolgokon élősködik az ember, gyermekies lesz és végre úgy ki fog aludni, mint a leégett gyertyának végső lobogása.

Csak a malaszt nem ismer ilyen megszorítást, csak a malasztnak nincsenek korlátjai. Mértéke és határa az Istennek végtelensége, mert a malaszt az isteni természetnek megdicsőítő sugara. Növekedjék bár nap- ról-napra, óráról-órára, ne szűnjék meg sohasem gazdagságban, nagyságban és fönségben emelkedni, mégsem fogja átlépni megszabott határait, mert ilyeneket egyáltalán nem ismer. Mindig malaszt fog maradni és mindig részesülés lesz az isteni természetben. Sőt épen növekedése és emelkedése teszi mindinkább azzá, aminek lennie kell.1

1 Salmantic. V, tr. 14, n. 138. Mezger, Theolog. Salisburg. III, tr. 9, d. 7, a. 5, n. 15.

6