Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)
Első könyv. A malaszt lényege
84 AZ ISTENI MALASZT FENSÉGE 2. Ennek bizonyságát látjuk naponkint az igazán jámbor emberek példájában. Gyöngüljön el és fáradjon ki bár a test, a lélek mégis fiatalos marad. A szellem nagyobb erőfeszítésre alkalmatlanná válhatik, de az önmegtagadáshoz és imádsághoz szokott szív most halad előre igazán óriási léptekkel, mert nagyobb türelmet gyakorol és a Mindenható akaratába vetett tökéletesebb megnyugvással mutatja ki szeretetét Isten iránt. Azért mondja a Szentlélek : «A ki igaz, legyen igazabb és a szent legyen szentebb».1 Mi is szabna határt a természetfölötti szeretetnek — kérdezi szent Tamás2 — mikor forrása Istennek végtelen, örök hatalmából fakad, mikor ez a szeretet nem egyéb, mint részesülés Isten végtelen szentségében. Ugyanez áll a malasztról is, mely a szeretet növekedésével lépést tart. 3. Emberi természetünk, mely a malasztot magába fogadja, természetesen szűk és korlátolt. De a malaszt, melyet magába fogad, fokozatosan tágítja képességeit. Az a malaszt, melyet már szivébe fogadott, alkalmassá teszi ismét nagyobb kegyelemnek befogadására, s így a malasztnak minden foka lépcsőt képez újabb, magasabb fokra olyképen, hogy annál magasabbra juthatunk, mennél magasabban állunk. A malasztnak minden foka önmagában is végtelenül értékes, értékesebb, mint az égnek és földnek összes teremtményei, kincs, melynek kedvéért az Apostol szerint minden mást károsnak kell tekintenünk azért, hogy Krisztust és malasztját elnyerjük. • Jel. 22, 11. 2 Thom., 2, 2, q. 24, a. 7.
