Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)
Első könyv. A malaszt lényege
ELSŐ KÖNYV 81 hasonlóan a sátánnak zaklatását, testünknek ösztönét abban a pillanatban kell éreznünk, amelyben Istennek érezhető malasztja úgyszólván a földről ragad ki bennünket. De jól van ez így. Milyen könnyen győzedelmeskednék rajtunk a kevélység és renyheség, ha vakon bizhatnánk a malaszt- ban és mentek volnánk természetünk gyarlóságaitól. Mert nemes büszkeségnek kell szivünket eltöltenie arra a gondolatra, hogy isteni nemzetségnek vagyunk tagjai. S a milyen igaz ez, épen olyan igaz az is, hogy a birtokunkban levő magasztos természet nem tartozik lényegünkhöz, hogy nem születésünk tett minket az isteni nemzetség tagjaivá, hanem az Istennek ránk áradó ingyenes malasztja. Ezt feledté Lucifer, midőn mennyei szépségének fényét csodálta, ezt feledte Éva is a paradicsomban, midőn a sátán csábításainak engedett. Isten gondoskodott róla, hogy mi erről meg ne feledkezzünk. Azért nem adta vissza a megszentelő malaszttal azon adományokat, melyekkel ősszülőink a paradicsomban emberi testükben oly boldogságot és zavartalan békét élveztek, mintha nem is volt volna érzéki természetük.1 Világosan érezteti velünk, hogy a föld agyagából vagyunk, nehogy túlbecsüljük magunkat. Mivel malasztja szent Pállal a harmadik égig ragad el minket, azért adta nekünk is, mint az Apostolnak, a testnek ösztönét, hogy zaklasson, megszégyenítsen2 és üdvös félelemmel eltöltsön. 1 Concil. Trident, sess. 5, 5. Thom., 1, 2, 9. 74, a. 3 ; q. 82, a. 3 ; q. 89, a. 5. Möhler. Symbolik (6. kiadás) 132 és köv. 2 Kor. II. 12, 7. Az isteni malaszt fensége. 6
