Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)

Első könyv. A malaszt lényege

tünktől ép oly kevéssé foszthat meg minket bárki, mint magát az Istent. Istennel egyesülten haláltól, enyészettől nem kell félnünk, múljék el bár ég és föld, hulljanak le a csillagok és rázkódjék meg sarkaiban a föld. Ezért mondja a Bölcseségkönyve P « Az igazak pedig örökké élnek, és az Úrnál az ő jutalmuk, és gondviselésük a Fölségesnél; azért az ékesség országát és a szépség koronáját veszik majd az Úr kezéből; mert ő jobbjával befödözi őket és szent karjával megvédi őket».

5. Ha tehát örökké és bőségben akarunk élni, miért nem sietünk az élet forrásához? Miért támaszkodunk saját semmiségünkre? Miért futkosunk más, épen oly semmis és múlandó dolgok után ? Miért akarunk hiú pillangóruhában nagyok lenni? Miért keressük halhatatlanságunkat halandó embereknél és nem önmagunkban vagy inkább Istennél ?

A bűnös is, mint az első ember és a gonosz lélek, «olyan akar lenni, mint maga az Isten». Csakhogy önmagától szeretne olyan lenni, Isten nélkül, sőt mint Istennek, az örök élet forrásának és minden létező alapjának ellensége. Ezért aztán megzavarodott esztelen törekvése elszakítja az élettől és az örök halálba kergeti. Isten is azt akarja, hogy olyanok legyünk mint ő, de nem nélküle, nem kívüle és nem vele szemben ; nem tűr maga mellett hamis isteneket, kik magukat imádják és imádtatják. Azt akarja, hogy hozzá hasonlók legyünk, de csak az ő ölén, az ő szivén, vele az élet forrásával egyesülten. Isteni erejével, 1

1 Bölcs. 5, 16—17.

4*

ELSŐ KÖNYV 51