Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)
Ötödik könyv. A malaszt megszerzése, fölhasználása, gyarapítása és megőrzése lelkünkben
508 AZ ISTENI MALASZT FENSÉGE hogy az Üdvözítő az ítélet napján a jutalmukat vevő cselekedetek közül csak az irgalmasság cselekedeteit említi, nem különben az elkárhozottaknál egyedül az irgalmasság cselekedeteinek elmulasztását említi, mint elkárhozásuk okát. Nem csak az örök jutalom, hanem a malaszt kiosztásánál is ez a tekintet vezérli Istent. Annál bőségesebben adja malasztját, mennél bőkezűbbek vagyunk felebarátaink iránt és annál takarékosabb lesz velünk szemben, mennél kevesebb szeretetet tanúsítunk felebarátaink iránt. Mert a mit embertársunktól megtagadunk, azt megvonjuk Istentől, a kinek felebarátunk gyermeke, tagja és temploma. A mit felebarátunknak adunk, azt Istennek adjuk. Úgy veszi, mintha neki adtuk volna. 11. De mert Isten adományunkat így fogadja, nekünk is így kell a dolgot fölfognunk, arra kell gondolnunk, hogy Istennek adunk, vagyis felebarátunkban Istent kell látnunk és Isten szeretetéért, Isten akaratáért kell embertársunknak szolgálnunk. Felebarátodat és nem Istent illeti az a jócselekedeted, melyet nem Istenre vonatkoztatsz, melyet természetes szánakozásból, jószívűségből és a hit szelleme nélkül tész. Ilyen cselekedetet is jutalmaz ugyan Isten, de nem a malaszt természetfölötti javaival. Nem ismeri el, hogy ilyen cselekedettel vele tettél volna jót. 12. Éltesd tehát magad a hit és isteni szeretet szellemével és aztán menj, oszsz vigasztalást és áldást, a hol tudsz, és az isteni malaszt áldása minden lépésedben követni fog.
